
Fotó: Haáz Vince
A magas energia- és gázárak miatt ideiglenesen leállítja a termelést Románia legnagyobb műtrágyagyártója, a Marosvásárhely mellett működő Azomureș – közölte hétfőn a cég sajtóosztálya.
2021. december 06., 19:222021. december 06., 19:22
A vállalat közleménye szerint a leállás átmeneti ugyan, de az alkalmazottak továbbra is dolgozni fognak, illetve később a megszokott módon visszatérnek a munkájukhoz.
– jelentette be a tájékoztatás szerint Harri Kiiski, az Azomureș vezérigazgatója. Hozzátette, Európa-szinten más ipari platformok is leállították, vagy korlátozták tevékenységeiket, az újraindítás pedig a metángáz árától, valamint a piacon való elérhetőségétől függ.
A vállalat döntésének nincs azonnali hatása a munkavállalóikra, továbbra is fenntartják a megszokott munkarendet, valamint nagy hangsúlyt fektetnek a téli karbantartási munkálatokra és folyatják a projektek kivitelezését.
– fogalmazott a vezérigazgató.
Az Azomureș Románia egyik legjelentősebb földgázfogyasztója, a hazai fogyasztás mintegy 10 százalékát teszi ki, ugyanakkor a romániai gazdaságok 50 százalékát látja el műtrágyával.
A vállalat közleményében arra kéri a kormányt és a bukaresti parlamentet, hogy a magas gáz- és az energiaárak okozta nehézségeket idejében enyhítsék Románia jövő évi élelmezésbiztonsága érdekében.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
Alsósófalva lesz a házigazdája idén a XXXIV. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatónak. A rangos megyei rendezvény évről évre a hagyományőrzés, és a közösségi összetartozás ünnepe.
2 hozzászólás