Hirdetés
Hirdetés

A lehető legjobbkor érkezett a támogatás a szennyvízhálózat kiépítésére

A munkálatok jól haladtak az elmúlt hónapokban •  Fotó: Veres Nándor

A munkálatok jól haladtak az elmúlt hónapokban

Fotó: Veres Nándor

Jól halad a szennyvízhálózat kiépítése Gyimesfelsőlokon, miután jelentős támogatást vehet igénybe a község erre a beruházásra. Az önerőből elkezdett munkálat idén láthatóan felgyorsult, így jövő év végére már teljesen elkészülhet – a tervek szerint.

Kovács Attila

2022. december 26., 18:252022. december 26., 18:25

Gyimesfelsőlok azon települések közé tartozik, amelyek számára az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny program támogatása a lehető legjobb időpontban és helyzetben érkezett, mivel egy már elkezdett beruházás céljaira, menet közben tudták igénybe venni a finanszírozást. Így nem volt szükség sem új műszaki tervek készítésére, sem a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatására. Miután több éven át sikertelenül pályáztak támogatásért,

az elkészített tervek alapján saját forrásokból kezdték el a szennyvízhálózat kiépítését, és a munka mintegy 20 százaléka már el is készült, amikor a község számára az Anghel Saligny program keretéből 21 millió lejt hagytak jóvá.

A támogatás egyúttal biztosítja az ivóvízhálózat bővítését is, ezt főként Ugrapatakán és Komjátban kell tovább építeni. A kivitelezés ezzel új lendületet vett, a községen áthaladó autósok az utóbbi hónapokban a 12A jelzésű országút mentén folyamatosan földmunkát végző gépeket, csöveket, munkásokat láthattak, útjelző táblák is figyelmeztettek arra, hogy halad a kivitelezés.

Hirdetés

Az országút mentén épülő gerincvezeték 70 százaléka már elkészült, ez a teljes beruházás 40 százalékát jelenti – erről tájékoztatott kérdésünkre Pap Imre. Gyimesfelsőlok polgármestere szerint az időjárás még nem akadályozta a munkavégzést, az Anghel Saligny program keretéből már közel 4 millió lejes összeget ki is fizettek a kivitelezőnek.

Elkészült az ivóvízhálózat bővítéséhez szükséges 400 köbméteres víztartály számára az alapozás, ugyanakkor a Gyimesközéplok és Gyimesfelsőlok határán készülő szennyvíztisztító állomásnál is betonoztak

– ott most szünetel a munka az alacsony hőmérsékleti értékek miatt. A vezetéképítést még várhatóan egy-két hétig tudják folytatni az időjárás függvényében – értékelt a községvezető. A munkálatokat jövő év végére teljesen be szeretnék fejezni, bekapcsolva az összes patakvölgyet a rendszerbe, amelyet a telekhatárokig készítenek el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában

Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.

Vörös beavatkozási terv, miután sokan rosszul lettek az egyik tengerparti szállodában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat

Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.

Változott a helyzet a vizsgálat után: jobbnak látták inkább gyorsan felrobbantani a ma megtalált dróndarabokat
2026. szeptember 01., kedd

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség

Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.

Nem akarnak a regionális vízszolgáltatóhoz csatlakozni Kányádon, de nincs más lehetőség
2026. szeptember 01., kedd

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje

Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.

Eltűnt a nyilvánosságból az RMDSZ miniszterelnök-jelöltje
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen

Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.

Népszerűsítik a szecessziós örökséget Marosvásárhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott

Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.

Romániába érkezett Angela Merkel, Nicușor Dannal is találkozott
2026. szeptember 01., kedd

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?

Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.

Egyelőre csak az van meg, hogy kit támogat az RMDSZ miniszterelnöknek – de vajon őt jelöli az államfő?
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi

A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.

Már közzé is tették, hogy mikor lesz jövőben az érettségi
2026. szeptember 01., kedd

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban

Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.

Közel 180 millió eurós támogatás indul a mezőgazdaságban
Hirdetés