
Fotó: Boda L. Gergely
Huszonnégy lakrészt vett át szerdán délben Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a Hidegvölgyben. Az eseményen jelen volt a helyi roma közösség apraja-nagyja, olyanok, akik lakást kapnak, és olyanok is, akik nem.
2010. december 22., 17:072010. december 22., 17:07
2010. december 22., 17:172010. december 22., 17:17
A huszonnégy egyszobás – egyenként 37 négyzetméter alapterületű – lakást azok a hidegvölgyi roma családok vehetik majd birtokukba, akik vállalták, hogy putrijaik helyett civilizált körülmények között élnek a jövőben, és iskolába járatják gyerekeiket. „2–3 napon belül lesz gáz az épületben. A konyhákban és a fürdőszobákban kell még festeni, azt követően pedig lehet költözni. Megközelítőleg 30 család talál új otthonra” – magyarázta Florea a türelmetlenkedőknek. Az, hogy ki kap lakást, még az érintettek számára is talány, mivel a közösség képviselői az utolsó pillanatokban is módosítottak a listákon.
A beköltözők nem fizetnek lakbért, csak a polgármesteri hivatal szabályait kell betartsák. „Ezek egyszerűek: aki tönkretesz valamit, vagy nem fizeti ki a számlákat, az olyan gyorsan hagyja majd el a lakást, amilyen gyorsan beköltözött. Mi csak azt kérjük, hogy viselkedjenek civilizáltan” – mondta a polgármester. Hozzátette, a lakásokat nem vásárolhatják meg a bérlők, de abban az esetben, ha bizonyítani tudják, hogy a gyerekük elvégezte a középiskolát, akkor kivételt tesznek. Az ingatlan építése kétmillió euróba került.
Távozásakor Dorin Florea a hidegvölgyi romáknak megígérte: a Maros-híd melletti kaszárnya lebontásából származó téglákat nekik adja, hogy házakat építhessenek.
Megszavazta a Maros Megyei Tanács, hogy a marosvásárhelyi repülőtér 9,9 millió lejes kölcsönt kapjon a napelempark megvalósítására. A tanácsülésen az is elhangzott, hogy a kifutópálya meghosszabbítása jelen számítások szerint 136,5 millió lejbe kerülne.
A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház jelenleg az egyetlen romániai állami intézmény, amelyben a daganatos betegek genetikai vizsgálat alapján ingyenesen személyre szabott, célzott kezeléshez juthatnak.
Harminckilenc helyszínen 164 programmal várják az érdeklődőket Marosvásárhelyen, szombaton a Múzeumok éjszakáján.
Százötven kulturális, szabadidős és sportesemény marad jelentős támogatás nélkül, miután a Maros Megyei Tanács a számvevőszék javaslatára visszavonta a pályázat nélkül odaítélt összegeket. Van, aki tízezer lejt, más ennek többszörösét kapta volna.
Lejár szerdán, május 20-án szerződés, amely alapján Marosvásárhely utcáit tisztán tartották, és ürítették az utcai kukákat. A városvezetésnek nem sikerült új szerződést kötni, így a börtönnel egyezett ki abban, hogy ők biztosítanak munkaerőt.
Crinișor-Florin Florea, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője elveszíti megyei önkormányzati mandátumát, miután négy alkalommal is igazolatlanul hiányzott a Maros megyei tanács üléseiről.
Ingatlanvásárlás körüli vita fajult verekedéssé Kenden: nyolc személy került előzetes letartóztatásba, miután botokkal és szúró-vágó eszközökkel estek egymásnak.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte kedden a Maros megyei törvényszék a tavalyi mezőméhesi gyilkosság elkövetőjét, Emil Gânjt. A férfit azóta sem találják a hatóságok, távollétében emeltek vádat ellene.
Súlyos közlekedési baleset történt az E60-as úton Segesvár közelében hétfőn éjszaka, négyen megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk az autóból.
A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.
szóljon hozzá!