A rendszerváltást követően Sepsiszentgyörgy több tízezer katolikusa számára egyszerre három templom építése kezdődött el. Az Olt lakótelepi templom alapkőletételét 1990-ben, Krisztus Király ünnepén tartották, felszentelésére 16 évvel később került sor.
2025. október 26., 17:432025. október 26., 17:43
2025. október 26., 18:232025. október 26., 18:23
1989 után megközelítőleg 26 ezer sepsiszentgyörgyi katolikus számára kezdődött templomépítés: az Őrkőn kolostortemplom épült, az Állomás negyedben a Szent Benedek imaház bővítését fontolgatták. A Lenin – ma Olt – lakótelepi templom tervezéskor egy hagyományos, és egy modern elképzelés közül kellett választani. A döntés végül a közösség szempontjait tükrözte:
Csató Béla plébános megrendelésére a terveket Lestyán Andrea műépítész készítette el.
Az alapkövet 1990-ben, Krisztus Király ünnepén helyezték el, az első búcsús szentmisét 1997-ben, szintén ezen az ünnepen tartották. Takó István plébános elmondása szerint 16 év alatt lassan, fokozatosan lakta be a közösség a teret, míg 2006. szeptember 3-án dr. Jakubinyi György érsek felszentelte a templomot. A plébániai élet 2007-ben indult el,
A templom oltárképe és keresztúti képei Hervai Katalin képzőművész munkái. A szentélyben a kereszten az élő Krisztus látható, tövissel koronázott és sebhelyes kezeivel mintegy át akarja ölelni közösségét. Két oldalt Mária, az Egyház Anyja és Szent János evangélista, az Ige apostola táblaképei vannak elhelyezve. A templomhajóban többek között Isten szolgája Márton Áron püspök és a kommunista időszak vértanúi és hitvallói táblaképeit láthatjuk.
A templom másik kincse a három manuálos, 42 regiszteres orgona Svájcból érkezett. A zürichi Ziegler gyárban készült az 1970-es években, majd Montreux-ből hozták, ahol addig a Szent Vince-templomban szolgált. Újraépítését Lukács Tamás orgonaépítő mester végezte, az orgonát 2009-ben Tamás József segédpüspök áldotta meg.
Sorozatunk további részeit itt tekintheti meg.
Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.
Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.
Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.
A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.
Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.
szóljon hozzá!