
Fotó: Barabás Ákos
A tartós esőzés és a magas páratartalom igencsak elősegítette a növények gombás betegségeinek elterjedését és a kártevők szaporodását, így a Székelyudvarhely közterületeit díszítő virágok is eléggé megsínylették a csapadékos időjárást.
2018. július 23., 21:102018. július 23., 21:10
Ilyen körülmények között fokozottabb növényvédelemre van szükség – mondta Kelemen Klára, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának munkatársa. Éppen terepen volt, amikor elértük, irányításával ugyanis a szakemberek a villanyoszlopokon elhelyezett muskátlikat permetezik gombák és rovarok ellen. A bőséges eső a gyomoknak is kedvez, úgyhogy hétfőn a közmunkások az útszéleket, a kertészek pedig a virágágyásokat takarították.
– jegyezte meg a hivatal munkatársa.
„Többször kell permetezni a növényeket, mint az előző években, az biztos. Szerencsére az álló virágkompozíciók idejében le voltak kezelve. A nagy erővel lezúduló eső hatására egyes fajták veszítenek díszítő értékükből, például a petúniáknál foltosodás léphet fel. Ebben az esetben sajnos nincs mit tenni, csak reménykedünk, hogy helyreáll az idő.
– fűzte hozzá Kelemen Klára. Ebben a hónapban ugyanakkor a pótlások ideje is lejár, mert aztán már nem lesz mivel beültetni az ágyásokat, amelyekben vagy a csiga tett kárt, vagy kitaposták a járókelők. Augusztusban csak a karbantartási munkálatok – locsolás, gyomlálás – zajlanak majd, tudtuk meg.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!