
Korodi Attila szerint a megszorítások újabb problémákat okoznak
Fotó: Kovács Attila
Két hónapot elvettek az életünkből – értékelt Korodi Attila csíkszeredai polgármester az önkormányzatok számára kiadási korlátozásokat bevezető sürgősségi kormányrendelet kapcsán. A tervezések, beruházások esetében a késlekedések ennél nagyobbak lesznek, ráadásul sok európai uniós pályázati kiírásról lecsúszhat a város, mert a szükséges tervek nem fognak elkészülni.
2023. november 03., 13:052023. november 03., 13:05
A nemrég megjelent 90. számú sürgősségi kormányrendelet, amely jelentősen korlátozza az önkormányzatok kiadásait, és megtiltja az új szerződések aláírását az év utolsó két hónapjára,
– hívta fel a figyelmet pénteki sajtótájékoztatóján Korodi Attila.
Csíkszereda polgármestere szerint a romániai költségvetési elfogadási szokásrend miatt
Mindezt akkor, ha decemberben elfogadják az állami költségvetést, majd a helyi költségvetések következnek és a közbeszerzési célok meghatározása. Ezért a 12 hónapból szűk 9 hónapot lehet dolgozni, ez a kormányrendelet viszont ezt sok esetben 7-re szűkítette – érzékeltette a helyzetet.
Hozzátette, hogy az uniós, kormányzati és saját költségvetésből finanszírozott projektekre való felkészülés során
Most fél- vagy háromnegyed éves időeltolódást eredményez ez a rendelkezés ezekben folyamatokban – Csíkszereda esetében ez 16 projektet jelent. Ugyanakkor
– magyarázta a városvezető.
A szükséges tervek, illetve megvalósíthatósági tanulmányok közül a Nagy Imre Általános Iskola udvara, a Nagy István festő sétány, a Fodor Sándor park, a hősök temetője, a Szakszervezetek Művelődési Háza, a város Csíkszentlélek felőli kijáratától a Csíki Nest felé vezető út felújítására, az elektromos töltőállomások építésére, a közvilágítási rendszer újabb korszerűsítésére, több utcában az esővíz-elvezető rendszerek, illetve két körforgalom építésére, a város energetikai stratégiájának elkészítésére, a Harom és Fürdő utcák összekötésére, és egy szakiskolai campus építésére szolgálók fognak késni a helyzet miatt.
A beruházások közül
a Vákár Lajos Műjégpálya környékén szükséges új közvilágítási rendszer elkészítése,
a Gál Sándor tér,
a Stadion utcai kazánház munkálatainak befejezése,
a Nagy Imre Galéria felújítása,
a Csíki Székely Múzeum tűzvédelmi rendszerének felújítása,
a Kós Károly és Szentkirály utcák felújításának elkezdése is több hónapot késni fog.
Ugyanakkor nem tudnak fizetni a helyi roncsautó programban részt vevő autótulajdonosoknak, és nem tudják folytatni a korhadt, forgalomra veszélyes nyárfák kivágását a Rét utcában, mert azt csak ebben az időszakban lehet végezni, tavasszal és nyáron madárvédelmi szempontok miatt nem.
Nem tartják meg az Erdélyi Prímások Találkozóját, nem lesz csíki sportgála sem, illetve a Koldusopera bemutatása is kérdéses a Csíki Játékszínben – tudtuk meg.
A bukaresti ügyészség pénteken 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Makaveli néven ismert Alexandru Zidarut.
Az idei első negyedévben 11 876 lakást adtak használatba Romániában, 914-gyel kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A Román Vasúti Személyszállító Vállalat (CFR Călători) péntektől szeptember elejéig közvetlen összeköttetést biztosít a tengerpart és az ország főbb régiói között.
Márciushoz képest áprilisban 95 lejjel (1,6 százalékkal) 5843 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben is nagy erőkkel dolgozgtak az elmúlt 24 órában, a csütörtöki vihar okozta károk eltakarításán.
Az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az idei első negyedévben enyhén csökkent az átlagnyugdíj Romániában, miközben az infláció továbbra is magas maradt, és számos alapvető termék, valamint szolgáltatás ára jelentősen emelkedett – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
3 hozzászólás