
Fotó: Iszlai Katalin
A kommunizmus romániai áldozatainak emléknapja alkalmából a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szervezésében a hargitai megyeszékhelyen is megemlékeztek a diktatúra áldozatairól.
2018. március 09., 19:022018. március 09., 19:02
Az egykori Romtelecom épülete előtt álló emlékműnél tartott péntek déli eseményen elsőként a szövetség részéről Kelemen Csongor köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a történelem során a „vörös és a fekete pestis”, azaz a nácizmus és a kommunizmus követelte a legtöbb áldozatot: utóbbi esetében csak Romániában 430 ezer elítéltről és meghurcoltról tudnak, ebből 233 csíkszéki volt, az ők neveik olvashatók a csíkszeredai emlékművön.
Fotó: Iszlai Katalin
A továbbiakban többen beszéddel és szavalattal állítottak emléket a korszak meghurcoltjainak, majd Darvas-Kozma József címzetes esperes-plébános áldását követően a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget az emlékünnepség.
Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.
A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.
Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.
Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.
Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.
Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.
Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.
Súlyos gondok jelentkeztek a kórházak, különösen a sürgősségi betegellátó egységek finanszírozásában, és fennáll a veszélye annak, hogy október 1-jétől a mentőszolgálatoknak nem lesz pénzük üzemanyagra – figyelmeztetett Alexandru Rogobete.
Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani – mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
szóljon hozzá!