
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros Megyei Tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke sokadjára kérte az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények vezetőitől, hogy tegyék ki a kétnyelvű táblákat. „Minél hamarabb” – fogalmazott a tanácselnök.
2010. január 19., 17:252010. január 19., 17:25
2010. január 19., 17:532010. január 19., 17:53
Fotó: Boda L. Gergely
A Maros megyei önkormányzat elnöke ismételten felszólította a tanács alárendeltségébe tartozó intézményvezetőket, hogy tegyenek eleget a 2001-es évi 215-ös számú helyhatósági törvény előírásának, miszerint azokon a településeken, ahol egy népcsoport aránya meghaladja a 20%-ot, ott ennek a kisebbségnek a nyelvén is tüntessék fel a hivatal nevét. A tanácselnök elmondta, határidőt nem szabott ugyan, de sürgeti az intézkedést. „Már nemegyszer írásban is megkértem őket, hogy ezt tegyék meg. Minden évben kiküldtem a felszólítást, talán nem is egyszer, ígéreteket kaptam, és azzal maradtam. Az egyik igazgatónak pedig, akinek tudom, hogy nem okoz különösebb gondot, azt mondtam, hogy egy héten belül lássam a kétnyelvű táblát” – mondta Lokodi Edit Emőke. A Kultúrpalota homlokzatára három évvel ezelőtt került fel a magyar felirat, a „hiányos” intézmények között van azonban a megyei őrző-védő szolgálat, a kórház és a lakosság-nyilvántartó hivatal.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.
Megnyitják a karácsonyi vásárt Marosvásárhelyen december 5-én, ezért az ünnepi hétvégék alatt több belvárosi útszakaszt lezárnak, a buszjáratok pedig terelőúton közlekednek majd a kijelölt időpontokban.
szóljon hozzá!