Hirdetés
Hirdetés

A képzéssorozat, amiben a kezdő vállalkozók négy hétig a cégükön dolgozhatnak

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Vállalkozástervezés a fenntartható növekedési pálya érdekében – pénteken elstartolt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT), a Hargita Business Center és a Műhely – L’atelier Egyesület partnerségében megvalósuló Erdélyi Vállalkozói Iskola (EVI) negyedik kiadása. Idén is négy hétvégés képzésen vehetnek részt ígéretes kezdő vállalkozók.

Bencze Emese

2024. február 23., 17:522024. február 23., 17:52

Az idei képzéssorozaton 15 kezdő vállalkozó vesz részt, akiket a közel 30 jelentkező közül választottak ki.

A kezdő vállalkozók számára meghirdetett esemény a tehetséggondozást és a fiatal vállalkozók támogatását tűzte ki célul

– mutatott rá az esemény megnyitóján Antal Lóránt szenátor, aki egyben a Műhely – L’atelier Egyesület elnöke is.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Kiemelte, hogy Az EVI az egyedüli olyan magyar fórum, amely kiemelten a kezdő kis- és közepes vállalkozásoknak szól.

Idézet
Ez egy platform, amely segít jobbá, hatékonyabbá, nyereségesebbé egyszóval sikeresebbé tenni a vállalkozásokat”

– fogalmazott.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Juhász Borsa Orsolya az RMKT csíkszeredai elnökségi tagja a megnyitón elmondta, hogy egyetért egy korábbi résztvevő visszajelzésével, aki úgy fogalmazott:

a képzéssorozatban az az egyik legnagyobb érték, hogy a résztvevők négy héten keresztül nem a cégükben, hanem a cégükön dolgozhatnak.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Gergely László az RMKT csíkszeredai elnöke az előtte szólókhoz csatlakozva reményét fejezte ki a résztvevők felé, hogy

minden hétvégi képzésen fognak találni valamit, amit be tudnak építeni a saját vállalkozásukba és úgy fogják érezni a végén, hogy számos hasznos dolgot tanulhattak a képzések során,

amelyek kis-, vagy nagymértékben hozzá tudnak majd járulni a vállalataik egy következő szintre való felemelésébe.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Kinőtte a nevét az esemény

Szakács Paál István a székelyudvarhelyi inkubátorház vezetője, és az Erdélyi Vállalkozói Iskola egyik ötletgazdája kérdésünkre elmondta, hogy

a nevet egy kicsit túllépve idén nem csak Erdélyből hanem a Partiumból – Nagyváradról, Szatmárról és Aradról is – is szép számmal voltak jelentkezők a képzésre.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Az inkubátorház vezetője kifejtette, hogy

idén összesen közel 30 jelentkező volt, közülük választották ki azt a 15-öt, akik részt vesznek az Erdélyi Vállalkozói Iskola negyedik kiadásán.

Az is megtudtuk, hogy a legtöbben – öt kezdő vállalkozó – Székelyudvarhelyről kerültek be, de vannak kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, gyulakutai, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, várhegyi résztvevők is. A négy hétvégés a program Székelyudvarhelyen vette kezdetét pénteken,

ezt követően pedig Kolozsváron, Csíkszeredában és Szovátán tartják meg a következő alkalmakat.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A programról

A képzés első hétvégéjén Hűvös Ágnes és Orosz Adrián tart interaktív vállalkozói készségfejlesztői tréninget Székelyudvarhelyen, ezt követően Kolozsváron folytatódik a programsorozat, ahol Kádár Magor, és Seer László tartanak előadást marketing, kommunikáció és networking témakörökben.

A kolozsvári hétvége után Csíkszereda lesz a helyszín, a harmadik hétvégén Tánczos Levente, Lázár Anna, Székely Csaba, és Gergely Orsolya pénzügyi témakörökben segítenek tisztábban látni a kezdővállalkozóknak.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A negyedik hétvégén Szovátára várják a képzésen résztvevőket, ahol egész napos mentorálásban részesülnek: olyan vezetőket hívtak e célból, akik több éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek, felépítettek már a semmiből egy vállalkozást, kerültek krízis helyzetbe, voltak kisebb és nagyobb sikereik.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó

Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.

Soha nem voltak még ennyien a motoros szezonnyitón – videó
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.

A fákat sem kímélte az erős szél
A fákat sem kímélte az erős szél
2026. április 26., vasárnap

A fákat sem kímélte az erős szél

2026. április 26., vasárnap

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.

Újabb, robbanótöltettel ellátott drónmaradványokat találtak, ezúttal Tulcea megyében
2026. április 26., vasárnap

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet

A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.

Jobbkormányos autók: kiderült, mi okozza a legtöbb balesetet
2026. április 26., vasárnap

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak

A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.

Amikor túl szép, hogy igaz legyen: csalásra utalhatnak a gyanúsan alacsony árak
2026. április 26., vasárnap

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program

A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.

Növekvő árak, szűkülő kínálat: idén is folytatódik az Új otthon program
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét

Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.

Külügyminiszter: az orosz nagykövet nem tudta cáfolni a drón orosz eredetét
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.

Április végi fagy Csíkszeredában
Április végi fagy Csíkszeredában
2026. április 26., vasárnap

Április végi fagy Csíkszeredában

2026. április 25., szombat

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának

A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.

Drónincidens: Bukarest határozott üzenetet küldött Moszkvának
Hirdetés