Húsvét hit abban, hogy minden lehetséges Istennek, de – Jézus szavai szerint – minden lehetséges a hívő embernek is, akinek legalább mustármagnyi hite van. Ez a hit, amely hegyeket tud elmozdítani a remélt dolgok valóra váltásáért, akár a lehetetlennel is szembeszáll, és Isten segedelmével minden veszteséget győzelemre fordít.

Jézus feltámadása számunkra azon tanítványok lehetetlent nem ismerő hite által valósult meg, akik az évszázadok során nem engedték veszni, feledésbe merülni tanítását. Akiknek hite a történelem megpróbáló, golgotás útjain újra és újra feltámasztotta a tiszta jézusi evangéliumot. Azonban ez a munka nem befejezett, a jó Isten nekünk is részt oszt belőle, mert a kereszteket is folyamatosan újraácsolja a történelem.

Van-e elegendő hitünk, hogy tovább vigyük a ránk bízott drága kincseket a bennünk lakozó szent lélek által? Tudunk-e azzal a feltétlen hittel és szeretettel élni, mint amilyenre Jézus életével és tanításával mutatott példát? Mint amilyennel élete utolsó perceiben a keresztfán is másokért imádkozott?

A húsvéti feltámadás hitére van szüksége ma is egyházi közösségeinknek, és ezen belül unitárius gyülekezeteinknek, hogy a megújult hitélet és lelkiség jegyében közösségeink újjászülessenek, a fogyás helyett a gyarapodás útjára lépjenek, és betöltsék azt a küldetést, amely mind egyházi, mind nemzeti megmaradásunk záloga.

Egyénileg az imádságos, mély lelkiséghez, közösségileg pedig a hitélet megélésének megannyi lehetőségéhez. Tudatosítanunk kell újra meg újra, hogy csak akkor lesz feltámadásunk, ha vallásos életünket átjárja ez az újjászülető lelkiség is hitélet. Mert egy ünnepeit és mindennapjait hittel és reménységgel megélő, derűs és egészséges közösség minden nehézsége ellenére megmarad és gyarapodik.

A húsvéti feltámadás hitére van ma is szükségünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy a tiszta jézusi kereszténység evangéliumának ma is keresztet ácsol a közömbösség, az érdek, a hatalomvágy, amelyek az önzés oltárán a legszentebb értékeket is feláldoznák csak azért, hogy az embert alárendeljék alantas céljaiknak: fogyasztóvá, szavazógéppé, gyilkoló katonává tegyék.

A világelpusztítás tébolyult állapota ez, amikor a hatalmat kezükben tartók és a háborúk haszonlesői mintha egyetlen önámító kórusba állnának össze, és eszelős elvakultságukban fegyverrel és gyilkolással szónokolnak béketeremtésről. Mindezek után a béke megteremtése dolgában már nem a politikusok diplomáciai ügyeskedéseiben bízunk, hanem az imádság béketeremtő erejében. Imádkozzunk azért, hogy Isten tegyen csodát, és adjon alázatot és felelősségteljes, bölcs belátást azoknak, akiknek kezében van a világ sorsa, de mindenekfölött imádkozzunk azért, hogy Isten bennünket tegyen a béke hordozóivá!

Bár egyéni és közösségi mélypontjainkon mi is kimondanánk, hogy elvégeztetett, de nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Isten hűsége nemzedékről nemzedékre elkísér: mindig lesz harmadnap, ami majd elhozza a feltámadást!

Ezzel a reménységgel kívánok mindnyájunknak áldott húsvéti ünnepet!

Kovács István unitárius püspök