
Fotó: Bakó Zoltán
A FrieslandCampina tejfeldolgozó cég egyike a legnagyobbaknak a világ tejfeldolgozói közül. A holland szövetkezeti társulás romániai üzletpolitikája – támogatni a helyi tejtermelő farmokat, a helyi tejet helyben feldolgozni és a helyieknek értékesíteni.
2017. július 26., 12:262017. július 26., 12:26
A napokban lehetőségünk adódott meglátogatni a marosvásárhelyi gyáregységet – van még kettő: a Kolozsvár melletti kisbácsi és a szintén Kolozs megyei cegei – és elbeszélgetni a Friesland romániai vezérigazgatójával, Cornel Cărămizaruval. A gyár a legfontosabb gyártóközpontja a joghurtféléknek és a fogyasztási tejnek, valamint egyike az erdélyi nagy logisztikai központoknak. Természetesen a joghurtok mellett más, hasonló termékek – szána, kefir, tejföl, gyümölcsös joghurt, vaj stb. – is készülnek itt. Jellegzetes márkanevei a Napolact, Milli, Oke, Frico és a Campina.
Fotó: Bakó Zoltán
Arra a kérdésre, hogy honnan származik az itt feldolgozott tej, a vezérigazgató elmondta –
Fotó: Bakó Zoltán
„Üzletpolitikánk lényege – helybeli tejet helyben feldolgozni és a helyi lakosságnak értékesíteni” – mondta a vezérigazgató, majd hozzátette, hogy főként a 25 egyedlétszám körüli tehenes farmokat részesítik előnyben. Az ennél kisebb farmok túl kicsik, a nagyobbak viszont már túl nagyok ahhoz, hogy hatékonyan lehessen együttműködni velük. Céljuk ezeknek, a huszonötös farmoknak a támogatása, hogy fejlődhessenek minőségi és higiéniai tekintetben. Esetenként anyagilag is támogatják őket, ha a úgy ítélik meg, hogy a beruházással a közös célokat szolgálják, a holland és erdélyi gazdák, farmok közötti különbséget próbálják kiegyenlíteni.
Fotó: Bakó Zoltán
Nemrégiben egymillió eurós beruházást eszközöltek kisebb projektek megvalósítására, de üzembe helyeztek egy pillepalackos töltőrendszert is a kapacitás növelésére.
A tejet a minőség, zsírtartalom függvényében 1,20 – 1,30 lejért vásárolják fel literenként a termelőktől, de ezt a mindenkori kereslet-kínálat aránya szabályozza. Általában hosszabb távú (legalább egy éves) szerződést kötnek a termelővel, ami mindkét fél számára előnyös. Hogy a napi 200 ezer liter feldolgozott tejből mennyi származik Maros megyéből, a vezérigazgató nem tudta megmondani, de biztosított, hogy a teljes mennyiség Erdélyből származik.
A gyárban 280 alkalmazott dolgozik, s annyira szigorúak a higiéniai és biztonsági feltételek, hogy immár 950 napja nem történt munkabaleset.
Fotó: Bakó Zoltán
Összegzésként: 4,4 millió liter tejet dolgoznak fel havonta itt (ez napi 146 666 litert jelent), 3,5 millió palack tej, joghurt hagyja el a gyárat, és kanalas, gyümölcsízesítésű joghurtból is 3,5 millió doboz kerül a kereskedelmi forgalomba.
A gyárat Popa Enikő termelési menedzserrel jártuk be, természetesen szigorúan védőöltözetbe „csomagolva”. Láttuk a tej pasztőrözésének helyszíneit – mellesleg UHT-termékeik nincsenek (Ultra High Temperature Treated; vagyis ultra magas hőfokon történő hőkezelési módszer, amit ultrapasztőrözésnek is neveznek), mert kisebb erre a fogyasztói igény –, az új pillepalack-vonalat, a laboratóriumokat, a nagy raktárat, ahonnan a napi 146.666 liternyi termék indul a nagyáruházakba vagy boltokba.
Fotó: Bakó Zoltán
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!