
Fotó: Both Ildikó
Sport ösztöndíjat hoznak létre Sepsiszentgyörgyön Mădălin Guruianu tanácsos kezdeményezésére, ugyanakkor az önkormányzat kitüntette a Sepsi BC csapatát a pénteki rendkívüli ülés keretében.
2010. május 22., 11:082010. május 22., 11:08
2010. június 03., 19:582010. június 03., 19:58
Fotó: Both Ildikó
Három kupát szerzett a Sepsi BC a 2009–2010-es idényben, ezeket mutatták meg a helyi önkormányzat képviselőinek pénteken a rendkívüli ülés keretében. A kosárlabdás lányok ebben az évben két bronzérmet szereztek, így kitüntetéseik egy arany, két ezüst és két bronzéremre rúgnak, tehát öt érem három év alatt.
Fotó: Both Ildikó
A felvonuló csapat tagjai ajándédkcsomagot és egy-egy szál fehér rózsát vehettek át a városvezetőtől, de Mădălin Guruianu a csapat PR managere, önkormányzati képviselő is gratulált a lányoknak. A hosszas és többszöri taps minden képviselő arcára mosolyt csalt, és, ha csak rövid időre is, de közelebb hozta egymáshoz a frakciókat.
Fotó: Both Ildikó
Antal Árpád András elmondta, hogy a sport- és ifjúsági bizottság tagjai jónak tartják és támogatják a kezdeményezést, így végül egyöntetűen szavazták meg az ösztöndíjat.
A sepsiszentgyörgyi Sportnapokra jövő héten kerül sor, az érdeklődők több mint negyven sportágban próbálhatják ki magukat, de lesz sporttörténeti kiállítás, tömegbiciklizés, valamint különböző koncertek is. A rendezvényen összecsapnak fociban a színészek és újságírók, helyi és megyei tanácsosok, de az év sportolóinak gálájára is várják majd az érdeklődőket.
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.