„Elismerjük, hogy Romániában szükség van a közigazgatási reformra, ezt azonban tárgyalásnak és széleskörű társadalmi konzultációnak kell megelőznie. Az RMDSZ benyújtotta saját tervezetét, amely a régiók történelmi, kulturális, társadalmi, szociális és gazdasági sajátosságait figyelembe véve javasolja az átszervezést” – áll az RMDSZ Táromszéki Területi Szervezete által kibocsátott állásfoglalásban.
2011. június 14., 10:452011. június 14., 10:45
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének Állandó Tanácsa a Szövetség országos vezetőségével, egyházi vezetőkkel, az ifjúsági szervezetekkel, valamint a civil szféra képviselőivel való tanácskozás után azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy elfogadhatatlan a Demokrata-Liberális Párt által előterjesztett, Románia közigazgatási felosztására vonatkozó javaslat.
„A Demokrata-Liberális Párt által javasolt közigazgatási tervet nem fogadhatjuk el, mert ez gyakorlatilag a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék beolvasztását jelentené” – állítják a háromszéki RMDSZ vezetői.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete számára az egyetlen elfogadható változat, hogy Székelyföld egy – Dél-Tirolhoz hasonlóan – speciális státussal rendelkező régiót alkosson, illetve a Partium és Szilágyság is egy entitás legyen. Élénken él a székelyföldi magyarság emlékezetében az 1968-as kommunista rezsim Székelyföld-felszámolási szándéka, amit akkor is megakadályoztunk, és most is megvédjük szülőföldünket, felhasználva minden politikai és polgári engedetlenségi eszközt.
„Tekintettel arra, hogy nemzetpolitikai kérdésről van szó, felkérünk minden székelyföldi politikai- és civil szervezetet, hogy csatlakozzon jelen állásfoglaláshoz, és az elkövetkező időszakban egységesen lépjünk fel” – kéri az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!