Az injektábilis onkológiai gyógyszereket a nyílt forgalmú gyógyszertárak csak március végéig adhatták ki az 1388-as kormányrendelet alapján. Gyakorlatilag április elsejétől ezek a betegek csak imádkozni tudnak, hogy az életüket jelentő kezelésből éppen legyen a kórházi patikákban.
2011. április 06., 19:472011. április 06., 19:47
Nagy András, a Kovászna megyei Gyógyszerészkamara elnöke (fotó) szerdán sajtótájékoztatón számolt be a háromszéki siralmas helyzetről. Elmondta, hogy amikor a megyei kórház élére új vezető került, mindenki jobbulást várt az egészségügyi rendszert illetően, viszont ez egyelőre nem következett be, mi több, kilátás sincs rá.
Nagy András szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kórház vezető tanácsában nincs egyetlen gyógyszerész sem. Mi több, Kovászna megye egyik kórházában se jobb a helyzet, hisz a kovásznai meg baróti kórházban van ugyan egy-egy gyógyszerész, viszont a bodzafordulóiban meg a kézdivásárhelyiben egy sincs, és a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház gyógyszerésze is otthagyta az állását.
Ilyen körülmények között, ha a rákos betegeknek van is a kórházakban gyógyszerük, ki felel azok kiadásáért, ha nincs gyógyszerész? – tette fel a kérdést Nagy András.
A gyógyszerészkamara veztője azt is elmondta, hogy Romániában az egészségügy 2006-ban 1,1 milliárd euróba került, míg 2010-ben ez az összeg több mint négyszeresére, 4,5 milliárd euróra nőtt. Nagy András szerint a különbségnek az egyik oka kétségtelen a gyógyszerek és orvosi műszerek drágulásában van, viszont az is tény, hogy az orvosi ellátás minősége nem javult, és az egészségügyi szakemberek fizetése sem nőtt annyira, hogy ezt a hatalmas különbséget ezzel meg lehetne magyarázni. Kifejtette, a Tăriceanu kormány felduzzasztotta az egészségügyben dolgozó közhivatalnokok számát, viszont az orvosok és aszisztensek bérét nem emelték. „Ha nem fizetik meg kellő képpen a szakembereket, az egész rendszer csődbe megy” – mondta Nagy András, kiemelve, hogy „az orvos is egy ember, akit ha nem fizetnek meg, előbb-utóbb elmegy.”
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!