Hirdetés
Hirdetés

A háromszéki főfogyasztóvédő leváltását kérik a miniszterelnöktől

Illusztráció •  Fotó: Gecse Noémi

Illusztráció

Fotó: Gecse Noémi

Levélben fordultak Románia kormányfőjéhez a háromszéki parlamenti képviselők, melyben azt kérik, hogy a miniszterelnöki hivatal vizsgálja ki Mircea Diacon, a Kovászna megyei fogyasztóvédelem vezetőjének túlkapásait, és menessze a tisztségből.

Bíró Blanka

2018. március 08., 17:092018. március 08., 17:09

Benkő Erika és Kulcsár-Terza József arra hivatkoznak beadványukban, hogy a főfogyasztóvédő számos alkalommal túllépte hatáskörét, a magyar közösség tagjai ellen irányuló fenyegető és megfélemlítő intézkedései már rég elérték a lakosság ingerküszöbét, ezért látták elérkezettnek az időt, hogy levélben forduljanak a miniszterelnökhöz.

A levélben több epizódot is felidéznek a főfelügyelő múltjából, a viselt dolgaira hívják fel a miniszterelnök figyelmét. Többek között

felelevenítik, hogy Mircea Diacon 1990-től a Kovászna megyei rendőrség fogdájában dolgozott, 1992-ben egy előzetesben lévő nő feljelentette nemi erőszak kísérletéért,

ezért távoznia kellett a rendőrség kötelekéiből. Két évvel később már az akkori közösségi rendőrségnél dolgozott, ám 1998-ban fegyelmi okokból felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy erőszakos, és szolgálati időben több ízben volt ittas.

Hirdetés

Időközben jogi tanulmányokat végzett, rövid ideig a nyugdíjpénztárnál tanácsadóként dolgozott, majd Spanyolországba távozott. 2012-ben az akkori prefektus, Codrin Munteanu tanácsadója lett, egy év múlva pedig kinevezték a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi hivatal élére. Ebben a tisztségben több alkalommal tanújelét adta a magyarellenességének, például minden évben március 15-én szervezi meg a fogyasztóvédelmi témájú diákvetélkedő megyei szakaszát, holott például Hargita és Maros megyében most is egy nappal előtte vagy utána bonyolítják le, tekintettel a magyarság ünnepére.

Három évvel ezelőtt kötött bele a „székely ízek” címkébe.

A levélben a parlamenti képviselők idézik, hogy lapcsaládunknak akkor azt nyilatkozta, hamarosan székely temetők és illemhelyek is lesznek. Diacon szintén három évvel ezelőtt egy kocsmai verekedésbe keveredett, a jogerős ítélet szerint az őt bántalmazót pénzbírságra kötelezték, de nem vizsgálták ki, hogy az intézmény vezetője ittasan provokált, sőt ittasan vezette a szolgálati gépkocsiját.

A levél aláírói úgy fogalmaznak, a felügyelő arrogáns viselkedése, visszaélései miatt az egész hivatalnak rossz hírneve van, gúny tárgyává vált.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés