
Fotó: Boda L. Gergely
Van akit megihlet a természet kalapos figurája, és könyvet ír róla, lefényképezi, vagy éppen kiállítást szervez a gombákat megörökítő képekből. Így jártak el a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület tagjai is, akik ezen a héten nyitották meg a Gomba szépe a természetben című fényképkiállításukat a Református Diakóniai Központ Bocskai-termében.
2010. március 17., 15:112010. március 17., 15:11
2010. április 08., 19:132010. április 08., 19:13
Fotó: Boda L. Gergely
A Református Diakóniai Központ Bocskai termének előterében kiállított 108 felvételen több mint 90 gombafajt örökítettek meg a természetjáró fényképészek. Az ehető, nem ehető és mérges gombákat ábrázoló fotókat egy öttagú zsűri értékelte. Tavaly novemberben született az ötlet kerékpározás közben, és már abban a hónapban meghirdették a fotópályázatot. 307 kép érkezett be 67 személytől, végül 108 fotó került bemutatásra – mondta Kovács Enikő, a Málnássy László Gombászegyesület tagja.
Fotó: Boda L. Gergely
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.
szóljon hozzá!