
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook
Szabályosan közlekedő taxit ütött el egy gépjármű a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalomnál szombaton délután.
2019. március 16., 18:322019. március 16., 18:32
2019. március 16., 19:552019. március 16., 19:55
A helyszínen még zajlik a vizsgálat – mondta el délután portálunknak Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook
„A taxi szabályosan közlekedett, a másik jármű nem adott elsőbbséget, ezért ütköztek. A balesetben a taxi utasa sérült meg, őt kórházba szállították” – magyarázta Incze, hozzáfűzve: a sérült állapotáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mint ahogy arról sem, hogy az utasnak be volt-e csatolva a biztonsági öve az ütközéskor.
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook
A balesetben érintett taxit az 52 éves, székelyudvarhelyi G. C. vezette, az elsőbbséget meg nem adó járművet pedig a 45 éves, korondi B. A. A taxi utasát – a 43 éves székelyudvarhelyi S. L. – zúzódásokkal szállították a székelyudvarhelyi kórházba. Az ütközés pillanatában az utas viselte a biztonsági ügyet – erősítette meg lapunknak Incze Miklós, az ügyben testi sértés elkövetése miatt indítanak eljárást.
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Akár ezer lejes, vagy még nagyobb összegű bírságot is kiszabhatnak a 112-es egységes segélyhívó szám indokolatlan hivásáért, a hatóságok azonban nem büntetnek, ha a hívó jóhíszeműen fordul segítségért.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
szóljon hozzá!