Hirdetés
Hirdetés

A fogyatékosságot szeretnék elfogadtatni – figyelemfelkeltő akcióval készül az Orbán Alapítvány

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A fogyatékkal élők elfogadására szeretné felhívni a figyelmet a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány, amely június 18-án felvonulást tart a városközpontban, díjazzák egy korábbi pályázatuk nyerteseit, valamint a Magna Cum Laudét is elhívták koncertezni. Mindemellett a probléma súlyosságát hangsúlyozva, több sikertelen akciójukról is beszámoltak.

Fülöp-Székely Botond

2019. május 28., 18:472019. május 28., 18:47

„Akciónkkal a fogyatékosságot igyekszünk elfogadtatni a hétköznapi emberekkel, hiszen meg kell érteniük, hogy ez nem egy vírusos rossz dolog, amitől félni húzódozni kell” – fogalmazott Orbán Ágnes, az Orbán Alapítvány vezetője. Mint mondta, ugyan vannak olyan gyerekek, aki nem is tudják, hogy miért távolodnak el tőlük a társaik, de a szüleik igenis érzik ezt a kirekesztést. Ezen helyzet megváltoztatása pedig létfontosságú.

Felvonulás, díjazás, koncert

A fogyatékkal élők felvonulásával kezdődik a június 18-i program, amit a székelyudvarhelyi Városházatéren tartanak meg délelőtt tíz órától.

Hirdetés
Felvonulással, koncerttel és egyéb programokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élőkre •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Felvonulással, koncerttel és egyéb programokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a fogyatékossággal élőkre

Fotó: Barabás Ákos

Orbán Ágnes rámutatott, több megyéből jönnek részvevők, de a helyszínen is csatlakozhat bárki az akcióhoz. Nem nagy távról van szó, csupán a hivatal előtti teret kerülik meg a Márton Áron térről indulva, hiszen mozgáskorlátozottak is lesznek, akiknek már ez a feladat is megterhelő. „Ez a táv is elég arra, hogy az emberek lássák, hogy nem csak egy-két ember él a városban, ilyen nehézségekkel, hanem lényegesen több.

Idézet
Rengeteg olyan gyerek és felnőtt van, aki a négy fal között éli le az életét, nem csak a társadalmi kirekesztés miatt, hanem azért is mert nincs megoldva az, hogy kijöhessenek az otthonukból. Lépcsők, küszöbök akadályozzák őket

– fogalmazott. Ezután az alapítvány munkatársai különböző fogyatékosságokat mutatnak be a Patkóban, ami azt jelenti, hogy

maguk az érdeklődők is kipróbálhatják, hogy milyenek a speciális igényekkel élők mindennapjai.

Délután fél háromtól díjazzák egy korábbi rajz, fotó és videó kategóriákban meghirdetett alkotói pályázatuk győzteseit, aki szintén az említett témakörben alkottak. A jutalmakat a Magna Cum Laude együttes egyik tagja adja majd át.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Orbán Ágnes szomorúan közölte, hogy a vártnál jóval kevesebben jelentkeztek a pályázatukra – 3 fotó és 60 rajz –, ez pedig szintén az elfogadás területén lévő problémák súlyosságát jelenti. A beérkezett rajzokat egyébként közzétették az alapítvány Facebook-oldalán, így bárki szavazhat a legjobb alkotásokra.

A Magna Cum Laude este nyolc órától lép fel a sportcsarnokban, előzenekaruk hétórás koncertjét követően.

A koncertre már most lehet 50 lejért jegyeket vásárolni egyebek mellett a Mokka Kávéházban, az alapítvány székhelyén, de az interneten is.

A jegy ugyanakkor tombolaként is szolgál.

Nincs testvérosztály

Orbán Ágnes elmondta, korábbi felhívásuk ellenére nem találtak testvérosztályt az alapítványhoz járó fiatalok számára. Rámutatott, sajnos senki sem jelentkezett erre a címre, annak ellenére sem, hogy minden iskolában kitették a felhívásukat, sőt a tanfelügyelőségnek is elküldték. „Ebből is azt látom, hogy a társadalom nagyon fél a másságtól, pedig minél több időt tölt egy egészséges gyerek egy fogyatékos társaságában, annál empatikusabbá válik” – fogalmazott Orbán Ágnes.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Igazolták a laborvizsgálatok az aradi hantavírus-fertőzést

Az eredmények szerint a beteg az Európában terjedő vírustörzset kapta el, a megbetegedésnek tehát nincs köze az óceánjáró fedélzetén azonosított Andes-hantavírushoz, amely kizárólag Dél-Amerikában terjed.

Igazolták a laborvizsgálatok az aradi hantavírus-fertőzést
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Sorra veszi a pártokat az államfő, harangszó után jön az RMDSZ

Nicușor Dan államfő hétfőn konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.

Sorra veszi a pártokat az államfő, harangszó után jön az RMDSZ
2026. május 18., hétfő

Még pünkösd előtt felavatják a restaurált Rákóczi-várat

Hosszú restaurálási folyamat után felavatják május 22-én a gyimesbükki Rákóczi-várat. A nép körében Rákóczi-várként ismert erődítmény 2026-tól hivatalosan a Bethlen–Rákóczi-vár nevet viseli.

Még pünkösd előtt felavatják a restaurált Rákóczi-várat
2026. május 18., hétfő

Sulyok Tamás az Indexnek: a lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka; az eskümhöz hű maradok

Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat – írja az MTI az Index hírportálon hétfőn megjelent, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel készített interjút szemlézve.

Sulyok Tamás az Indexnek: a lemondásomnak nincsen alkotmányos indoka; az eskümhöz hű maradok
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Felmérték a polgárok igényét az előrehozott választásokra

A románok többsége úgy véli, hogy előrehozott választásokra van szükség, és ha jövő vasárnap tartanának parlamenti választásokat, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.

Felmérték a polgárok igényét az előrehozott választásokra
2026. május 18., hétfő

Medvék miatt riasztottak több településen

Ismét medvék miatt szólt a Ro-Alert több Hargita megyei településen vasárnap este. A vadállatok párzási időszaka miatt gyakrabban találkozhatunk velük.

Medvék miatt riasztottak több településen
2026. május 17., vasárnap

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program

A SAFE hitelprogramból Romániának jutó források több mint fele az országban marad, a jelenlegi piaci finanszírozásnál jóval kedvezőbb feltételek mellett – jelentette ki vasárnap a Digi24-nek Irineu Darău ügyvivő gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: nem teszi „összeszerelő országgá” Romániát a SAFE-program
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában

A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.

Egyre többen fizetnek kártyával Romániában
2026. május 17., vasárnap

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után

Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.

„Kínozzuk, mert még hiszünk” – parajdi hétköznapok egy évvel a bányakatasztrófa után
2026. május 17., vasárnap

Ön is várja már a nyárias időt? – a főmeteorológus elmondta, mikor jöhet a felmelegedés

Lehűlésre számíthatunk az elkövetkező napokban, jövő hét közepéig egy hideg légtömeg határozza meg térségünk időjárását – vetítette előre Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.

Ön is várja már a nyárias időt? – a főmeteorológus elmondta, mikor jöhet a felmelegedés
Hirdetés