
Elekes Zoltán. Sosem voltak még ilyen nehéz helyzetben. Archív
Fotó: Veres Nándor
Rendkívüli ülésen utalt ki pénzt a Hargita Megyei Tanács a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak (DGASPC), miután az intézmény vezetője jelezte, hogy kifogytak a pénzalapokból és költségvetés-kiegészítésre van szükség.
2017. augusztus 28., 15:572017. augusztus 28., 15:57
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője hétfőn közölte az Agerpres hírügynökséggel, hogy az általa képviselt intézmény előzmény nélküli helyzetbe került, mivel
Elekes elmondta, a szociális ellátásban dolgozók fizetését is megemelték, így a bérekre fordítandó összeg a tavalyi évhez képest közel 60 százalékkal emelkedett, miközben a költségvetési keretösszeg a tavalyinak mindössze 75 százaléka volt. Az igazgató szerint
mivel a gyermekek élelmezési költségeit sem tudják már fedezni.
– tette hozzá Elekes Zoltán.
Hargita Megye Tanácsa hétfőn körülbelül 500 ezer lejt utalt ki a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság alkalmazottainak nettó fizetésére, de a bérek után az államnak fizetendő adókra és illetékekre már nem volt keret.
Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke „szégyenletesnek” nevezte a kialakult helyzetet, annál is inkább, mert a fogyatékkal élő személyeket érinti negatívan.
– közölte az Agerpres hírügynökséggel Borboly, hozzátéve, hogy a kérdéses intézmény tevékenységét az alkotmány írja elő, és a kormánynak kellene előteremtenie a működéséhez szükséges anyagiakat, ugyanis – kis megye lévén – nem folyik be elegendő pénz az adókból és az áfákból.
– részletezte Borboly, aki a Hargita megyét képviselő törvényhozók segítségét kérte a kialakult helyzet megoldásához.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
szóljon hozzá!