
A jövőnek a záloga a fiatalság. Hogy milyen lesz a jövő, az függ attól is, milyen lesz a mai fiatalság – vallják az erdélyi ferences rendtartomány testvérei. Talán ennek is köszönhető, hogy az általuk szervezett programok során nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekekkel és fiatalokkal történő foglalkozásokra. Ezúttal a világháló segítségével szólítják meg az iskolásokat, azzal a céllal, hogy azok minél mélyebben megismerhessék Szent Ferenc életútját.
2011. február 01., 18:012011. február 01., 18:01
2011. február 01., 19:052011. február 01., 19:05
Közelebb hozzák a fiatalokhoz Szent Ferenc életét
Nagyon sok ifjúsági programunk van, gyerekkel folytatott tevékenység. Ezek során merült fel annak ötlete, hogy közösen olvassuk Szent Ferenc életrajzát, és kérdésekkel segítenénk ennek értelmezésében – tudtuk meg dr. Orbán Szabolcs OFM tartományfőnöktől.
A ferences testvér elmondta, a különböző rendezvények során összeállított levelezőlistákra küldik el minden hónap közepén a szövegrészleteket, amelyeket akár hittanórákon vagy különböző csoportos tevékenységeken is feldolgozhatnak, megbeszélhetnek a fiatalok.
Természetesen visszajelzéseket is várnak a ferencesek, azaz a felmerült kérdéseket ugyancsak drótpostán lehet továbbítani a testvéreknek. A gyerekek számára még érdekesebbé szeretnék tenni mindezt, így ők majd egy vetélkedő keretében rajzzal és fogalmazásokkal illusztrálhatják az általuk olvasott történeteket.
„A jövőnek a záloga a fiatalság, hogy milyen lesz a jövő, az függ attól is, milyen lesz a mai fiatalság. Ilyen szempontból nagyon fontosnak tartjuk a fiatalokkal való foglalkozást. Helyi szinten is, ahol a plébániákon jelen vagyunk, illetve nagyobb rendezvényeink kapcsán is, ahol nagyobb csoportokat átfogva tudunk találkozni velük” – fogalmazott a tartományfőnök. Elmondása szerint a fiatalság kihívást is jelent számukra: „Szembesít a valós élettel, és a kérdéseik, amiket feltesznek, ösztönöznek minket arra, hogy alaposabban tudatosítsuk magunk számára is, melyek azok a problémák, amelyek a jelen társadalmában vannak” – említette Orbán Szabolcs OFM.
Ferences levél
Szent Ferenc élete – több mint nyolcszáz év távlatából – ma is érvényes példaként áll előttünk: amit ő századokkal ezelőtt megélt, az a mai (keresztény) ember számára is érvényes tapasztalat, sőt a mi növekedésünkhöz is segítséget nyújthat – olvasható a ferencesek által megfogalmazott felhívásban. – Ezért arra gondoltunk, hogy ebben az évben közösen olvasnánk egy kicsit Assisi szentjének életrajzát, s az alapján néznénk meg saját életünket is. A közösen azt jelenti, hogy minden hónapban Szent Ferenc életéből „kiragadunk” egy történetet, egy szakaszt, amelyet elküldünk nektek is. Az életrajzi szakasz mellett találsz néhány kérdést is, amelyek segíthetnek átgondolni a történet üzenetét, s főleg ahhoz nyújthatnak segítséget, hogy egy kicsit tükörbe nézz: azaz megnézd, hogy a te számodra milyen üzenete lehet ennek a történetnek. Sőt, egy-egy ilyen kérdés esetleg abban is segítségedre lehet, hogy megértsd, mire is kell jobban figyelned a következő időszakban. Ez akkor volna igazán „közös”, ha esetleg a környezetedben lévőkkel (barátaiddal, csoportod tagjaival stb.) meg is tudnád beszélni a levél alapján megfogalmazódó gondolataitokat: ezáltal egymást is segítve Szent Ferenc üzenetének jobb megértésére –olvasható a fiatalokhoz intézett felhívásban. Bővebb tájékoztatást a www.ofm.ro weblapon kaphatnak az érdeklődők.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.
Átlépte a lélektani, literenkénti kilenc lejt a benzin ára az egyik csíkszeredai töltőállomásnál. A csíkszeredai OMV-nél péntek reggel 9 lej 02 baniért tankolható a 95-ös oktánszámú benzin.
szóljon hozzá!