
Fotó: Horia Grigoras
Személyes jelenléttel, ám a nézőtér korlátozott kihasználásával indította idei tanévét, valamint a 2021-2022-es színházi évadát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a felújított Stúdió Színházban. Ahogy Crăcea Ádám irodalmi titkár érdeklődésünkre bemutatta, úgy alakították át és rendezték be a színház előterét, hogy az kiállításoknak, workshopoknak, vagy más rendezvényeknek is megfeleljen.
2021. október 03., 19:542021. október 03., 19:54
Az elsőéves diákok, valamint az egyetem tanárai foglaltak helyet a Köteles utcai Stúdió Színház nézőterén, a felsőéves hallgatók az udvaron egy kivetítőn követték végig a felújítás utáni átadóünnepséget és tanévnyitót. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy bár ez sem a szokásos még, de már így is sokkal jobb, hiszen személyesen találkozhatnak és vehetnek részt a rendezvényeken.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Sorin Crișan a saját ideálok követésére biztatta a jelenlevő diákokat, arra, hogy
Balási András rektorhelyettes egy tíz évvel ezelőtti köszöntőbeszédét idézte, amikor ugyancsak számos nehézséggel kellett szembenéznie az egyetemnek. Ahogy fogalmazott „akkor a gazdasági válság fojtogatott, most más helyzet teszi nehézzé a művészeti munkát, a kutatást”.
Fotó: Horia Grigoras
A prorektor arról beszélt az ünnepségen, hogy
Az új tanév számos izgalmas eseményt tartogat a hallgatók és a marosvásárhelyiek számára – hangzott el az ígéret a megnyitón. A már szokásossá vált, az egyetem végzős diákjai által bemutatott előadások mellett
Az idén színművészet, rendezés, koreográfia, teatrológia, audiovizuális-kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média és zene szakokon indult alapképzés az egyetemen, míg mesteri képzés színművészet, a rendezés művészete, bábművészet, alkalmazott bábművészet, drámaírás, művészetek és új média, valamint korszerű zenei koncepciók szakokon.
Fotó: Horia Grigoras
A 2021/2022-es tanévben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem lehetőséget biztosít arra, hogy az oktatási tevékenységet klasszikus változatban, személyes jelenléttel folytathassa minden tanár és diák, akikre érvényes a következő szabályok valamelyike: be van oltva koronavírus ellen és eltelt 10 nap az oltás óta; vagy bemutat egy negatív PCR tesztet, amelyik nem régebbi 72 óránál; vagy egy negatív antigén tesztet, amelyik nem régebbi 24 óránásnál; vagy igazoltan átesett az elmúlt 180 napban a koronavírus-fertőzésen.
Azoknak a diákoknak, akik nem tartoznak a fent említett kategóriák egyikébe sem, az egyetem biztosítja az online részvétel lehetőségét az órákon.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
szóljon hozzá!