Fotó: Székelyhon TV
Legyen az a Blaha Lujza téri késelő kisfiú története, aminek forgatása közben magát, a rendezőt is kirabolják, netán a bukaresti Securitate-tiszt félig székely származású gyerekeinek identitáskeresése, vagy a székelyföldi fatolvajok rejtett kamerával történő követése, Szabó Attila székelyudvarhelyi dokumentumfilmes, televíziós szerkesztő erős kézzel nyúl erős témákhoz.
2020. szeptember 18., 12:092020. szeptember 18., 12:09
2020. szeptember 18., 12:132020. szeptember 18., 12:13
Alkotásaiért rendszerint el is nyeri a filmfesztiválok fődíjait, de talán ennél is fontosabb, hogy a filmjei elgondolkodtatnak, a látottak még sokáig velünk maradnak. A Méregzöld mesék – civilek a famaffia ellen című filmje Hans Hedrich civil aktivistának a székelyföldi fakitermeléssel kapcsolatos nyomozását mutatja be, amelynek az eredményei egészen megdöbbentők.
Szabó Attila a film forgatása óta eltelt pár évben sem látott fejlődést, ami Románia szűz erdeinek megvédését illeti, így kénytelen folytatni a nyomozást. A törvénytelenségek folytatódnak, sőt még nagyobb méreteket öltenek, a kamera újból forog, és már a támogatás is megvan az új filmre. A rendező egyébként szeptember 12-én a gödöllői Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon vidéki élet, hagyományok kategóriában nyerte el a fesztivál első díját Sebes pisztrángok, sekély vizek című filmjével.
A rendezővel Székely Blanka beszélget a Nézőpont soron következő adásában, pénteken 12 órától a Székelyhon TV Youtube-csatornáján.
A Marosvásárhelyen megszervezett Tematikus séták rendvénysorozat keretében most vasárnap a szecessziós épületeket ismerhetik meg az érdeklődők, akiknek a város polgármestere mesél.
Egy személy a megrongálódott autóba szorult szombaton délután Nagykenden. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
Jó eredményeket értek el a Maros megyei diákok a Kézdivásárhelyen megszervezett katolikus hittanolimpián, valamint a református, evangélikus és unitárius vallásolimpián is, amelynek Marosvásárhely adott helyet.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és a függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel.
Első alkalommal szervezett búzaszentelést a Pro Agricultura Egyesület a mezőségi Buzában, amely 2022-től csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű programhoz.
A Román Posta megkezdte a májusi nyugdíjak kiosztását – közölte szombaton az intézmény.
A helyi termelőkre és a szezonalitásra esküszik Csapó Sándor főszakács, aki hat éve dolgozik a marosvásárhelyi Petry Bistro Grill and Wine étteremben. Vallja, mindenből lehet tanulni, még a balul elsült íztársításokból is.
Nem történt ugyan halálos kimenetelű kígyómarás az elmúlt néhány évtizedben Hargita megyében, de volt súlyosabbnak mondható eset. Éppen ezért érdemes tudni, hogy miként kerülhetjük el a vidékre jellemző mérgeskígyók, azaz a viperák marását.
Medve az egyik üzemanyagtöltő-állomás közelében, majd medve a Dr. Dénes László utcában - figyelmeztették a csíkszeredaiakat és a környéken lévőket a Ro-Alert rendszeren pénteken késő este és szombatra virradóan.
Szombaton – a tavaszi vakációt is kihasználva – két fontos útkereszteződésben kezdik meg az aszfaltozást Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!