
A katolikus iskola tanévzáró ünnepségén még nem tudták, hogy a diákokat is értesíti a DNA az iskola jogi helyzetéről
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjait arról értesítette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, hogy tanintézetük az elmúlt két évben illegálisan működött, és tájékoztatja őket jogaikról. Azok a diákok, akik nem tartózkodtak otthon az értesítés kiszállításakor, idézést kaptak a DNA székhelyére, hogy személyesen vegyék át az értesítést.
2017. július 27., 18:232017. július 27., 18:23
A DNA tervei szerint minden katolikus iskolás szülőt kihallgat az ügyben, az viszont meglepte a felekezeti iskolába járó tanulók családjait, hogy a tizenkettediket végzett diákoknak is meg kell jelenniük a korrupcióellenes ügyészségen. Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója is meglepődött a tizennyolcévesek behívóján, ezért utána is nézett annak, hogy mit tartalmaz a behívó. Elmondta, azt tudja, hogy a szülőket azóta is folyamatosan kihallgatja a DNA, sőt
Mint az iskolavezetőtől megtudtuk, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt diákjainak egy része már az elmúlt hetekben kapott értesítést az iskola jogi helyzetéről. A héten pedig behívót is kézbesített a postás azoknak, akik nem tartózkodtak otthon az értesítés kiszállításakor. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség jövő hétre idézi be őket, hogy személyesen vegyék át az értesítéseket, amelyben arról tájékoztatja őket az ügyészség, hogy
A marosvásárhelyi önkormányzat képviselő-testülete június végi ülésén néhány fontos módosítással elfogadta a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot, miután az RMDSZ-frakció úgy döntött, visszavonja a Római Katolikus Teológiai Gimnázium megalapításáról szóló határozattervezetét. A frissen elfogadott határozat alapján a felekezeti iskola a Bolyai Farkas Gimnázium fiókintézményeként működne tovább az új tanévtől, elveszítve jogi személyiségét és önállóságát. A döntésre azonban még a tanfelügyelőségnek és az oktatási minisztériumnak is rá kell bólintania.
Székely Szilárd elmondta, nem kaptak hivatalos értesítést ezzel kapcsolatban, ezt első körben a városi tanácsnak kell megszavaznia, aztán ezt jóvá kell hagynia a tanfelügyelőségnek egy menetlevél kíséretében, és majd a prefektusnak is jóvá kell hagynia.
– mondta el lapunknak Székely Szilárd, a katolikus iskola ideiglenes igazgatója, akinek egy hét múlva lejár a meghosszabbított kinevezése.
Előzmények
2016. november elején eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Római Katolikus Teológiai Gimnázium volt igazgatója, Tamási Zsolt és Ștefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen. Az ügyészek szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor, és annak ellenére járultak hozzá a tanintézet működéséhez, hogy tudták, valójában nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel. A DNA Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint februárban 11 898 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 40-nel többnek, mint előző hónapban.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Az élelmiszerárak tavaly április óta mintegy 10 százalékkal emelkedtek, és ortodox húsvét után újabb drágulás jöhet az energia- és üzemanyagköltségek növekedése miatt – jelentette ki a vasárnap Agerpresnek Aurel Popescu.
Háziállatok is áldozatul estek annak a tűzvésznek, amely a Maros megyei Petelén ütött ki és amelyhez vasárnap kora hajnalban riasztották a szászrégeni tűzoltókat.
szóljon hozzá!