A csodákban hinni kell, mert vannak

Grosu Ibolya boldogan mutatja a Lacikáról készített felvételeket

A tavaly novemberben autóbalesetben súlyos sérüléseket szenvedett Grosu Lacikáról egy adott ponton már Marosvásárhelyen is lemondtak, sokáig volt éber kómás állapotban, nem tudott beszélni, mozogni, fél oldala lebénult. Csak a tekintete élt. Ma nevet, számol, rajzol, játszik.

„Vittem Buksi kutyát haza, elütött az autó, véres volt a fejem és a kezem. Nagyon fájt. Anyu, félek, nem akarok meghalni” – mondja Lacika, ha a balesetről esik szó. Pillanatképek ugranak be emlékezetébe a balszerencsés délutánról. Édesanyja szerint csodálkoznak is rajta, hiszen a szakemberek szerint az ilyen súlyos sérüléseket szenvedettek több mint kilencven százaléka nem emlékszik a történtekre. Grosu Ibolya nemrégiben hatalmas meglepetést szerezve fiának, meglátogatta őt Zalaegerszegen.

„Szellemileg százszázalékosan ép, beszélget, felismeri a színeket, számol, bal kezét használja, fest, rajzol, logikai játékokkal játszik” – sorolta lelkesen az édesanya a változásokat. Lacikának hatalmas fájdalmai vannak, de élni akart és akar, küzdött és küzd az életért. Nagyon nagy erő lakozik benne, és mindenáron meg akar gyógyulni – jegyzi meg édesanyja. „Kómában volt, amikor mondtuk neki, hogy mikor meggyógyul, vásárolunk neki egy piros biciklit. Most meg azzal fogadott, hogy apu, vedd meg a biciklit, de ne pirosat, hanem kéket, mert én kisfiú vagyok” – mondja az édesanya. A szobában pedig ott pihen a kék bicikli, kis gazdáját várja.

„Odaát is vannak jó emberek”

A rehabilitációs időszak során egy előre be nem tervezett műtétre is sor került Zalaegerszegen. „Másfél órás műtét volt, ami háromszázezer forintba került volna, de a kórház vezetősége eltekintett ennek kifizetésétől. Nem csak itthon vannak jó emberek, hanem odakint is” – érzékenyül el Grosu Ibolya. A mosolygós szemű székely legénykét egyébként Zalaegerszegen is megismerték, megszerették, és gyűjtést szerveztek számára. Ennek köszönhetően a szülei által befizetett egymillió forint mellett, amely két hónapos rehabilitációra elegendő, további adományokból újabb két hónapig maradhat Zalaegerszegen Lacika. Egy helybéli anyuka például, aki kisebb sérülést szenvedett kisfiával tartózkodott a kórházban, ez alatt ismerte meg Lacikát, vállalta, hogy rendszeresen meglátogatja a kisfiút, és a városban gyűjtést is szervezett számára.

„Skandináviából jelentkezett egy család, aki nem a kezelésben kíván segíteni, hanem abban, hogy miután Lacika hazakerül, élete itthon minél könnyebb legyen. Segítenek a lakás átalakításában, hiszen járókeretet fog használni, logikai játékokat küldenek majd neki” – mesélte az édesanya. „Nehéz itthon, nehéz, hogy nem lehetünk mellette, de minden szombaton beszélünk telefonon vele. Bátorítjuk itthonról, és ő elmondja, hogy jó fiú, és nem sír. Lehet, hogy nem fog annyira felépülni, hogy fizikai munkás legyen belőle, de azt ígérték, elfogadható állapotban érkezik majd haza, segédeszközökkel fog tudni járni” – jegyzi meg Ibolya.

Lacika balesete sok változást hozott a család életében. Megtapasztalták a szenvedést, a fájdalmat és kétségbeesést, de az összefogás felemelő érzését is. Grosu Ibolya maga is segíteni szeretne a bajbajutottakon. Terve egy honlap, ahol minden, Lacikával, a felépülésével kapcsolatos információ elérhető lesz, hogy lássák, „honnan indultunk, hová jutunk, és erőt tudjanak meríteni”. Ugyanakkor – jegyzi meg – szeretne létrehozni egy alapítványt, hogy fogyatékkal élő gyermekeken segíthessen. Nem pénzzel – mondja –, mert az neki nincs, hanem gondoskodással, odafigyeléssel, szeretettel, megértéssel. „Nem szabad kitaszítottnak érezzék magukat a fogyatékkal élők, hiszen ők is emberek. Munkám mellett, nyaranta két-három gyermeket is elvállalnék, segítene a pap bácsi és más is. Gondoskodnánk róluk, szórakoztatnánk, játszanánk velük. Sokan a maguk csendességében otthon rendezik beteg gyermeküket és beleroskadnak. Mindenkinek azt szeretném üzenni, hogy ne adja fel, mert vannak csodák. Én is feladtam, de Lacikától megtanultam küzdeni. Bízni kell” – mondja Grosu Ibolya.