A csíksomlyói búcsú szónoka: mindenkinek tennie kell a maga részét a maga helyén

Ismét nagy templommá alakult a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti nyereg, több generációból alkotva az egyház látható, lüktető és élő valóságát: kicsik és nagyok, fiatalok és idősek – mondta el a szentbeszéd bevezetőjében Urbán Erik ferences provinciális, idézve az idei búcsú mottóját:

Mint jelezte, az elkövetkező három évben a ferences szerzetes rend centenáriumot ünnepel. A centenáriumi évek magukban foglalják azokat az eseményeket, amelyek nyolcszáz évvel ezelőtt történtek (a ferences regula – az életszabályzatuk jóváhagyását, a grecciói karácsony megünneplése, Szent Ferenc stigmatizációja, a Naphimnusz ének befejezése, a Szeráfi atya égbeköltözése). Urbán Erik szerint ezek a jubileumok átölelik életünk szakaszait, és segíteni akarnak bennünket abban, hogy a maguk valóságában ragadjuk meg azokat. Hozzátette:

„Mélyüljünk el abban a tudatban, hogy a szentségek táplálnak és gyógyítanak bennünket. Egyházában, a köztünk élő Krisztus hiteles és radikális követése nélkül ne is gondoljunk arra, hogy lehetőségünk nyílhat a körülöttünk észlelhető, sőt fájdalmasan tapasztalható békétlenség felszámolására.”

A szónok szerint ugyanakkor megbízható alapra kell építeni értékrendszerünket. Feltette a kérdést: úgy éljük-e az életünket, hogy teret biztosítunk Isten lelkének, amelyet birtokolnunk kell egy olyan világban, amely meg akar feledkezni Istenről, illetve hamis szabadságfogalommal egyenesen tagadni akarja őt?

Értékskálára van szükségünk

Urbán Erik arról is beszélt, hogy szükség van az életben való eligazodáshoz egy olyan értékskála birtoklására, amelyhez igazíthatjuk saját életünket, amelyhez pedig igazíthatja működését egy közösség.

„Az életben való eligazodáshoz és boldoguláshoz szükségünk van egyfajta keretre, szabályzatra, és a ferences centenáriumnál maradva, regulára. Ijesztő fogalmak, mert mi másra gondolunk első hallásra, ha nem arra, hogy megreguláznak, korlátoznak a szabályok?! Személyes életem kiteljesedését, hogy azzá váljak, akit Isten eltervezett, egyszóval

Mi a teendő az élettel, hogyan lehet azt teljesen, a maga valóságában, mélységeiben és magasságaiban, örömeiben és fájdalmaiban, kudarcaiban és sikerélményeiben megélni? – tette fel a kérdést a szónok. Válaszul kifejtette, hitünk tanítása szerint

„Van egy jelenhez kötött feladat itt és most, melynek biztosítania kell a jövő hitelességét és következetességét. Ahhoz, hogy be tudjuk gyűjteni életünk gyümölcseit, szükséges a már említett értékskála birtoklása, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy helyesen tudjuk megélni hivatásunkat és küldetésünket.

Tudjuk, hogy az élet előbbre való, mint a szabály, de anyanyelvünknek van egy találó és sajátos kifejezése, mégpedig a kordában tartani, vagyis

Mindehhez pedig bölcsességre, megbecsülésre, türelemre, tudatosságra, emberségre, testvériségre, békére, családra, nemzetre és egyházra van szükség.

„Ki-ki a maga hivatásában és küldetésében megerősödve, abból nem kilépve a helyesebb megoldást kell keresse. Képessé kell válnunk arra, hogy a megbocsájtás által kizárjuk a gyűlöletet és a bosszút, majd a kiengesztelődés és az egyetértés eszközeivé válva, a testvériség hirdetőivé kell lennünk, amint maga Szent Ferenc is „csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a teremtett világgal és önmagával” (Laudato si’ 10), aki meghallotta Isten szavát, meghallotta a szegények, a betegek hangját, a természet sóhaját, aki kibékítette az egymással összetűzésben lévőket, olyan emberként áll előttünk, aki ebből életformát teremtett és élt meg” – fejtette ki a szónok. Szerinte ezen fajta tudatossággal megélt élet tanúságtétel, arra tanítva, hogy

„Eljön mindannyiunk számára az idő, amikor át kell lépni az evilágot: életünket a földi behatároltság szabja meg, reményeink azonban ezen túlmutatnak” – részletezte, hozzátéve, hogy a remény nem azt a fajta könnyed derűt jelenti, mint ami tudja, hogy a dolgok biztosan jól fognak alakulni; a remény inkább azt a képességet jelenti, hogy elkötelezzük magunkat valami értékes dolog mellett, abban a tudatban, hogy elkötelezettségünk döntő, függetlenül attól, hogy milyen eredményeket érünk el.

Felelősséget kell vállalnunk

„A felelősségvállalás és az elvégzendő munka, a hivatásunk és küldetésünk teljesítése alól nem vonhatjuk ki magunkat (...) érezzünk felelősséget egyházunkért, nemzetünkért, a társadalomért, egy élhetőbb és emberibb világért, fűzzön bennünket össze egyazon értékazonosság, legyünk értékösszekötő és megvalósító személyek. Ezt úgy tehetjük a szónok szerint, hogy megköszönjük elődeinknek a munkáját, és hálával felidézve őseink arcképcsarnokát, akik megművelték a földet és jól vetettek, annak reményében, hogy mi magunk olyan búzaszálak lehessünk, akik gazdag termést hozunk.

„Első szent királyunk az országát, népét, annak jövőjét a Boldogságos Szűz kezébe ajánlotta, nekünk, utódoknak pedig sziklára épített államot és hitet hagyva hátra. Ne féljünk életünk regulájától, attól, ami nem korlátként, tiltó szabályzatként akar jelen lenni, hanem éltető szóként, ami az egyénen keresztül mindannyiunk jobb és reménytelibb boldogulását szolgálja” – fejtette ki a provinciális, hozzátéve, hogy

Mert nem szabad elfelednünk, hogy „a szeretet és annak műve marad meg örökre” – összegzett a csíksomlyói búcsú szónoka.