Hirdetés
Hirdetés

A csíki szakoktatás alapítójának állítottak emléket

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A csíki szakoktatás megalapítójának, Tivai Nagy Imrének állított emléket a csíkszentkirályi önkormányzat egy féldomborművel. Az egykori népiskola homlokzatán helyet kapott alkotást vasárnap délben leplezték le.

Molnár Rajmond

2018. november 18., 15:252018. november 18., 15:25

Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere köszöntőbeszédében kiemelte, bármely község számára létkérdés saját örökségének megőrzése a jövő emberének. Ezért a helyi önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a helyismereti gyűjtemény gyarapítására.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Idézet
Négy évvel elkezdtünk domborműveket készíteni azoknak a jeles egyházi méltóságoknak, akik falunk szülöttei, és akik életükkel, munkájukkal kiemelkedtek a társadalomból. Idéntől a polgári társadalomból kitűnő emberek emléke előtt is tisztelgünk. Elsőként Tivai Nagy Imre előtt, aki a csíki szakoktatás megalapítója, emellett tanárként, szerkesztőként, szak- és emlékiratíróként, szentkirályi mintagazdaként, valamint Csíkszék vármegye elöljárójaként is számon tartják

– fogalmazott a községvezető.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A beszédet követően Tivai Nagy Imre életművét Gál Mária méltatta, majd a helyi plébános mondott áldást. Tivai Nagy Imre Csíksomlyón született 1849-ben, az elemi iskolát Csíkszentkirályon végezte, és a későbbiekben felnőttként ugyanitt szeretett gazdálkodni nyaranta. Csíkszék neves szülöttje 1931-ben hunyt el.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten

Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten – közölte Magyarország honvédelmi minisztere hétfőn a Facebook-oldalán.

Bombafenyegetés miatt Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten
2026. november 02., hétfő

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki

Több mint 21 500 nyereményt összesített a Román Lottótársaság a november 1-jei, vasárnapi sorshúzás után, összesen több mint 1,88 millió lej értékben.

Több mint húszezer nyeremény a november 1-jei lottósorsolás után, de csak egyet emelnek ki
2026. november 02., hétfő

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben

Főleg az éjszakai lehűléseket illetően lesz változás az előttünk álló két hétben az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.

A felhők eltűnnek, a fagyok megjelennek – megvan a váltás ideje a kéthetes előrejelzésben
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy a törvény értelmében kötelező lesz jövő évben emelni a nyugdíjakat.

Sorin Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő után: jövő évben kötelezően emelni kell a nyugdíjakat
2026. november 02., hétfő

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.

Két fő szempont alapján szerveznék át a helyi közigazgatást
Hirdetés