Már csak öt nap van hátra a Gyümölcsfesztiválig, egyre nagyobb a sürgés-forgás a részt vevő csapatok portáin. A rendezvényre a csekefalviak is nagy erőbedobással készülődnek. Nagy Ildikó, Moldován Szeredai Noémi és Major Erzsébet néhány lelkes segítővel együtt főzik a lekvárokat, gyártják a szörpöket, kompótokat és mindenféle finomságokat.
2011. szeptember 18., 20:052011. szeptember 18., 20:05
Látogatásunkkor épp somot passzíroztak a csekefalviak
Mindhárman külön-külön készítik a befőtteket, melyeket kamráikban tárolnak. Mint megtudtuk, többféle gyümölccsel dolgoznak. Szilvából, almából, körtéből, fekete ribizliből, bodzából, őszibarackból, kökényből lekvárt főznek, vagy hidegen teszik el. Második alkalommal mennek a fesztiválra, már van egy kis rutinjuk, de még így is izgulnak az esemény előtt. Családtagok segítenek a befőzés munkafolyamataiban.
A három résztvevő elmondta, gyerekeik, férjeik és barátaik nélkül nehezen sikerülne mindent elkészíteni. Már két hete nap mint nap ezzel foglalkoznak. Persze azelőtt is készültek, a megérett gyümölcsöket eltették. Kertből, erdőről és mezőről gyűjtötték be az alapanyagot. Olyan érdekességeket készítenek, mint a rózsalekvár, kandírozott gyümölcs, kökénydzsem, és még hosszasan lehetne sorolni. Gyógynövényekből szirupokat gyártanak, gyümölcskocsonyákat készítenek.
Firtosmartonos csapata is hasonló erőbedobással dolgozik, hogy a Gyümölcsfesztiválról jó eredménnyel térjen haza. Hat hölgy – Derzsi Réka, Kelemen Éva, Kibédi Enikő, Szász Cserei Katalin, Szász Enikő és Vass Ida – összefogott, és úgy döntött, hogy idén első alkalommal ők is beszállnak ebbe a rendezvénybe.
Nem csak a gyömölcselbefőzéskor gyűlnek össze a firtosmartonosiak
Nem árulták el, mivel készülnek a fesztiválra, meglepetésnek szánják. Elmondásuk szerint már a készülődés is élmény, hisz egy helyen főznek, együtt szedik a gyümölcsöket, és ugyanabban a kamrában tárolják a mintegy 450 befőttet. Többnyire csipkebogyó, som, alma, körte, szőlő a lekvárok, kompótok és szörpök alapanyaga. Medvejárta helyről gyűjtöttük a szedret, de nem féltünk, mert nagy zajt csapva kerestük a termést – mondták el a csapattagok.
Összetartanak a családok nem csak a gyümölcsfesztivál miatt, hanem ünnepi ebédekkor is összegyűlnek. Mindenki kiveszi részét a munkából, az asszonyok befőzik a lekvárt, a férfiak pedig kóstolással tesztelik – mondták el viccelődve a hölgyek.
Mind a csekefalviak, mind pedig a firtosmartonosiak várják a többi falustársat, akik beszállnának a tevékenységbe.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!