
A Székelyföldi Kerékpáros Körverseny a térség idegenforgalmát is fel tudja lendíteni. Archív
Fotó: Pinti Attila
A sportrendezvények hagyományai kötelezik a városvezetést, hogy ne maradjanak el az évtizedes múltra visszatekintő események – közölte hétfői sajtótájékoztatóján Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
2020. július 13., 13:492020. július 13., 13:49
2020. július 13., 14:302020. július 13., 14:30
A városvezető kiemelte, „a fejetlenség és rendkívüli bizonytalanság, amely az országvezetés részéről tapasztalható, nem vesz erőt a városvezetésen, ezért is igyekszünk kiszámíthatóbbak maradni”.
Ennek érdekében már terítéken van Székelyföldi Kerékpáros Körverseny és a Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton megszervezése. Előbbi esetében az elöljáró elmondta, Székelyföld legfontosabb nyári sporteseményét idén tizennegyedik alkalommal rendezik meg augusztus 5-8. között. A városvezető hangsúlyozta, idén beszélni kell a körverseny idegenforgalmi szempontjáról is: „A verseny költségvetése nagyjából 300 ezer lej, ennek egy harmadát pedig a régió szállásadói és ellátói kapják meg a külföldi sportolók néhány napos itt tartózkodásának költségei nyomán”.
Hozzátette,
„Fél szemünk a nagyszebeni körversenyen lesz, amely július végén fog zajlani, kíváncsiak vagyunk a lebonyolítás nehézségeire” – vetítette előre.
A Székely Szupermaraton esetében már kevésbé volt derűlátó Ráduly: „Mivel az eseménynek nincs nagy mértékű nemzetközi jellege, könnyebben meg tudjuk majd szervezni azzal együtt, hogy meggyőződésünk, a résztvevők száma messze el fog maradni a korábbi években tapasztalttól” – mondta, rámutatva, a régizene fesztivál megnyitója és a csíksomlyói kegytemplomban tartott orgonakoncert is csekély számú érdeklődött mozgatott meg.
A sajtótájékoztatón szó esett még a városban elszaporodott szúnyogokról is. „Mi szerződésben állunk a szakcéggel, amely az irtásért felelős. Néhány éve magyarországi mintára szerettük volna elvégezni a szúnyogirtást helikopteres beavatkozással, de felhívták a figyelmünket, hogy csakis a köztereken van joga a városnak eljárni. Szóval, amíg mi a köztereken elvégezzük, de a magánterületeken elmarad a beavatkozás, addig szélmalomharcnak érezzük a folyamatot” – fejtette ki Ráduly.
Kérdésünkre, miszerint a helyi katasztrófavédelmi bizottság heti ülései folyatódni fognak-e a későbbiekben is, a polgármester összegző választ adott:
A járvány időszaka alatt, mindamellett, hogy helyi szinten fontos döntéseket tudtunk hozni a lakosság érdekében, többek között az árvízvédelem és a medvék ügye is az asztalunkra került. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben a helyzet megköveteli, vissza tudunk térni újból a napirendi pontokhoz. Nem találom indokolatlannak, hogy a későbbiekben is folytatódjanak hasonló ülések”.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
2 hozzászólás