
A tervezett tiltakozások egyik fő oka az egészségügyi személyzetet hátrányosan érintő bérpótlékszámítási mód
Fotó: Gecse Noémi
Az egészségügyben dolgozók béreit érintő problémák miatt készül tiltakozássorozatra az ágazat alkalmazottainak érdekeit védő szakszervezet. A Sanitas március elejétől három héten át sztrájkőrségeket tart, majd április 3-ára egy nagyobb tüntetést szervez, amennyiben nem teljesülnek követelései.
2019. február 22., 08:292019. február 22., 08:29
A Sanitas szakszervezetnek főként a bérpótlékok kiszámításának módjával kapcsolatban vannak kifogásai, azok ugyanis hátrányosan érintik az ágazatban dolgozókat, többségükben a kisegítő személyzetet. Tiltakozásképpen sztrájknaptárt dolgozott ki az érdekvédelmi tömörülés:
Követeléseiket hét pontban foglalták össze. A legfontosabb ezek között talán a bérpótlékok esetében megszabott felső értékkel kapcsolatos. Ugyanis a december végén megjelent 114-es sürgősségi kormányrendelet értelmében a kórházak fő hitelutalványozójának szintjén az alapbérek értékének 30 százalékában meghatározott maximális értékbe belefoglalták az étkezési pótlék értékét.
Így viszont csökkentek az alkalmazottak egyéb bérpótlékai, hiszen azoknak továbbra is bele kell férniük a béralap 30 százalékos maximális értékében meghatározott keretbe – tájékoztatott Nyulas Emma, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei vezetője. Megjegyezte, annyit el tudtak érni kedden a szakszervezet központi gyűlésén, hogy az egészségügyi miniszter ígéretet tett arra, kiveszik az említett 30 százalékos értékből az étkezési pótlékok költségét. A szakszervezetnek azonban emellett több más követelése is van.
„Az egyik kezükkel adnak, a másikkal elveszik” – fogalmazott a bérszámításokra vonatkozó előírásokról a megyei szakszervezeti vezető, rámutatva, hogy várakozásaikkal ellentétben a korábbi előírás is csak még nagyobb zűrzavart eredményezett a bérek esetében, az említett 114-es sürgősségi rendelet pedig még azt is fokozta. A szakszervezet az igazságtalan szabályozások korrekcióját követeli. Nyulas Emma elmondta, mivel a januári bérekre vonatkozó fizetéslapokat néhány napja kapták kézhez az egészségügyben dolgozók, még nem tudni, hogy a személyzet mekkora hányadát érinti hátrányosan az említett előírások alkalmazása, de a szakszervezetnél már dolgoznak ennek kiszámításán.
Fotó: Gecse Noémi
Az érdekvédelmi tömörülésnél ugyanakkor tartanak attól is, hogy az egészségügyi minisztérium ágyszámcsökkentést rendel el a kórházakban. A közelmúltban ugyanis az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent az egészségügyi szolgáltatások általános regionális terve az északkeleti régió esetében, és abban már hasonló intézkedési terv szerepel – ismertette az aggodalmak okát Nyulas Emma.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!