Elismerő szavakkal, ajándékműsorral köszöntötték a szépkorúakat
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Gyergyószentmiklóson tizenkettedik alkalommal, immár hagyományosan ünnepség keretében köszöntötték a szépkorúakat az idősek világnapján. Hétfőn délelőtt a szentmise után a Korona épület nagytermében nagyszámú jelenlét mellett zajlott a köszöntés, amit Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának szociális osztálya, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata és a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ szervezett.
2018. október 01., 19:552018. október 01., 19:55
2018. október 01., 19:572018. október 01., 19:57
Az eseményen előadással ajándékozták meg az ünnepelteket, a Vaskertes iskola diákjai komolyzenei meglepetését követően a Domokos Pál Péter Dalkör női kórusa népdalcsokrot nyújtott át a közel háromszáz résztvevőnek, majd a Brill Dance Tánccsoport ifjú táncosai örvendeztették meg a szépkorúakat.
Nagy Zoltán polgármester beszédében hangsúlyozta, hálával tartozik a közösség a szépkorúaknak. „Köszönjük, hogy megtanítanak arra, mi az igazán értékes” – szólt az ünnepeltekhez a városvezető. Felkérte az időseket, ha azt látják, hogy a fiatalok nem azzal foglalkoznak, ami igazán az értéket jelenti, akkor figyelmeztessék őket.
Az idősek világnapján nagyon sokan felvették a betegek kenetét, ami azt jelenti, hogy Isten tenyerébe helyezték életüket – mondta Keresztes Zoltán, a Szent István-templom plébánosa, és többek közözött arra kérte a szépkorúakat, hogy fényként éljenek a család, a közösség életében. „Szükségünk van az időskorúak által biztosított fényre, hogy világosabban lássunk” – mondta.
Az ünnepnap hagyományainak megfelelően köszöntötték az 50. házassági évfordulóhoz ért házaspárokat, illetve külön figyelmet kapott a városban élő két legidősebb személy is.
és személyesen vette át az alkalomra számára előkészített ajándékot, majd fogadta a város elöljárójának jókívánságát.
amelyet egészségi okok miatt nem vehetett át az ünnepségen, viszont a szociális iroda munkatársai ígérték, hogy otthonába viszik.
Hétfőn ugyanakkor huszonkét olyan házaspárt ajándékoztak meg, akik fél évszázada, hogy hittel igent mondtak egymásnak, és amellett ki is tartottak.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
szóljon hozzá!