
Hat, minősített csalással és lakásüzérkedéssel gyanúsított személyt vettek őrizetbe a marosvásárhelyi rendőrök. Áldozataik hiszékenységét, alkoholos állapotát használták ki a bűnözők. Már régebben a rendőrség látókörébe kerültek azok a bűnözők, akik kispénzű, leggyakrabban alkoholos befolyásoltság alatt álló személyektől csaltak ki olyan meghatalmazásokat, amelyekkel később eladták a fejük fölül a hajlékot. Több bejelentést követően alakult ki a gyanúsítotti kör, amelyre tegnap lecsaptak.
2010. május 27., 14:372010. május 27., 14:37
2010. május 27., 16:482010. május 27., 16:48
Tegnap este 7.30 és 10.30 óra között a marosvásárhelyi bűnügyi rendőrség nyomozói, a bíróság ügyésze, a rohamrendőrség és a csendőrség támogatásával rajtaütéssel őrizetbe vett hat személyt, akik ellen már régebbről nyomozás folyt, anélkül, hogy tudták volna, hogy a rendőrség a nyomukban van. A négy férfi – a 41 éves V. K., a 35 éves G. L., a 27 éves B. I. és a 30 éves K. B. – és a két nő – a 22 éves J. K. és a 30 éves I. I. – esetében az a megalapozott gyanú, hogy hozzávetőlegesen három év alatt, 2008 és 2010 között különösen nagy értékű, összesen 180 000 eurót kitevő csalással károsítottak meg több Maros megyei és marosvásárhelyi lakost.
Amint a Maros megyei rendőr-felügyelőség sajtószóvivője, Livia Popa rendőrbiztos tájékoztatott, a most őrizetbe vett személyek több ízben itattak le gyanútlan embereket, akiknek kisebb értékű, úgynevezett kölcsönöket adtak, majd rábírták őket, hogy meghatalmazást adjanak nekik ingatlantranzakciók lebonyolítására. A legtöbb esetben az áldozatok nem is tudták, mire adják aláírásukat. A hivatalos papír birtokában a csalók, anélkül, hogy az áldozatok tudtak volna róla, eladták a becsapott emberek feje fölül a lakást. Csak akkor jöttek rá, hogy átverték őket, amikor lakásukon az új tulajdonos jelentkezett, hogy átvegye azt hivatalosan, közjegyző előtt megkötött adásvételi szerződést mutatva fel, amelyben a csalók neve mint megbízott szerepelt. A sértettek az eladási árból nem kaptak semmit.
A hat gyanúsítottat őrizetbe vették, s csütörtökön előállítják őket a bíróságon előzetes letartóztatásba vétel foganatosításának javaslatával, nagy értékű csalások elkövetésének alapos gyanúja miatt.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.