A régi iskolabuszok mellett a Maros megyei diákok hamarosan új elektromos járművekkel is eljuthatnak iskolába és onnan haza: huszonnégy új jármű már megérkezett a megyébe. Kedden be is mutatták azokat.
Megvesztegetéssel, okirathamisítással, csalással és hivatali visszaéléssel vádolja a gyimesfelsőloki rendőrség volt parancsnokát a Korrupcióellenes Főigazgatóság (DGA). A vádlott szabadlábon védekezhet.
A Csíki Mozi honlapján naprakészen és átláthatóan böngészhetünk a soron következő filmek között, és a jegyvásárlás is egyszerűbb lett. A kínálatot pedig klasszikus alkotásokkal is bővítenék.
A napra pontosan kétszáz évvel ezelőtt született Jókai Mór kézirataiért vetekedtek a korabeli nyomdában a szedők. Nem is csoda, hiszen apró gyöngybetűkkel, kevés javítással adta le írásait, amelyekből néhány oldalt Marosvásárhelyen őriznek.
Nem csökkent a gyermeklétszám az elmúlt években Maros megyében, nem kell attól tartani, hogy veszélybe kerül a magyar tannyelvű oktatás. Jövőre százkét magyar előkészítő osztályt terveztek be.
Egy nap alatt több mint 1700 vészhelyzetben nyújtottak segítséget a tűzoltók, beleértve a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatti bevetéseket is – számolt be kedden a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
1027 hókotró dolgozott keddre virradóra az országutakon, és 8928 tonna csúszásgátlót szórtak ki. Jelenleg az összes út járható – közölte kedd délelőtt a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat.
Jókai Mór neve hallatán eszünkbe jut Az arany ember, a hosszú leírások, az igazságérzete, a híd a generációk között, a romantika, és hogy az érettségi anyag része. De hogyan él ma Jókai az emlékezetben, olvassuk-e a műveit, miként viszonyulunk hozzá?
A vasúti közlekedés normál télies körülmények között, jelentős késések és nagyobb fennakadások nélkül zajlik – közölte kedden a román állami vasúttársaság (CFR).
Új kollektív munkaszerződés alapján folytatják a munkát idéntől a szociális ellátórendszerben dolgozók. A kollektív munkaszerződés már önmagában is újdonság lesz számos megyében, ugyanakkor kedvező változásokat is hoz az ágazatban dolgozók számára.
Újból az eltűnt fiatalember keresésére indult a székelyudvarhelyi tűzoltóság egy csoportja kedd délelőtt. Ezúttal a zetelaki víztározó erdős részét kutatják át.

Hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára?
Bemutatják György Árpád Botond A város és igazságszolgáltatása Marosvásárhely a 17. században című kötetét csütörtökön 18 órától a marosvásárhelyi Teleki Tékában.
Homérosz eposzát, az Íliász folytatását dolgozza fel következő filmjében Christopher Nolan. A tökéletes trükk, az Eredet, a Csillagok között, a Tenet és az Oppenheimer rendezőjének filmjét tavasztól kezdik forgatni.
Kézdivásárhely önkormányzata 2007 óta oszt ki Pro Urbe díjakat, volt olyan év, amikor három személy is megkapta. A városháza felhívása értelmében most újra lehet jelölést tenni az idei kitüntetés célszemélyére.
Keddtől felvehető a fa-fűtéspótlék és energia kiegészítő Székelyudvarhelyen – értesíti az érintettek a polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésben.
Téli körülmények között halad a forgalom kedd délelőtt azokon az utakon, amelyekre sárga havazási kódot adtak ki 10 megyében.
Nemsokára elkezdik a csíkszeredai megyeháza épületének felújítását, a beruházás idejére Hargita Megye Tanácsa átszervezéssel oldja meg a munkát. Azonban az épületben működő más intézmények közül többnek ki kell majd költöznie ideiglenesen a megyeházáról.
Az erdő felfedezését, a természet iránti tisztelet elmélyítését célzó vetélkedősorozat kiemelkedően teljesítő diákjait díjazták hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A legügyesebb csapatok munkája nyomán három új tanösvényt alakítanak ki Háromszéken.