A világ erőegyensúlya elmozdult, és ennek súlyos következményeit nyögjük most - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
Kézdivásárhelyen több munkálat van folyamatban, ezek közül egyesekkel jól haladnak, míg másokhoz hosszú évek után láttak hozzá a kivitelezők. Az egyes beruházások megvalósításában mutatkozó eltérések okairól érdeklődtünk a céhes város alpolgármesterétől.
Új élettel telik meg az a csíkszeredai Petőfi utcai sarokház, amelyet korábban Kék házként ismertek, ugyanis ide költözik a Magyar Ügyek Háza. A teljesen felújított ingatlan szombati avatóünnepségén jelen volt Semjén Zsolt is.
Noha már javában zajlott a Republic zenekar koncertje szombat este, a látogatók folyamatosan érkeztek, hogy egy emberként énekeljék az említett zenekar és az Ismerős Arcok slágereit.
Mindenki másra és másra büszke a székelyföldi sportéletben, egy dolog azonban közös: az utánpótlás-nevelés elengedhetetlen ahhoz, hogy a székelyföldi sport az eddigieknél is nagyobb eredményeket érjen el a jövőben.
1849. július 24-én Petőfi Sándor a kézdivásárhelyi Szarvas fogadóban szállt meg. Erre emlékeznek 2023. július 23-án, a fogadó helyén található postaépület előtt. Az eseményen résztvevőket kérik: vigyenek egy szál virágot Petőfinek.
Megakadályozták a rendvédelmi szervek hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére. Videón mutatjuk a szombat délelőtti eseményeket.
Oly sok megaláztatás és arculcsapás után szombaton délelőtt, ha csak egy kis időre is, de végre nem másodrendű állampolgároknak érezhettük magunkat itthon, Romániában – a csendőrségnek hála.
A gyergyószentmiklósi kulturális intézmények ernyőszervezeteként képzeli el a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központot annak új, megbízott igazgatója. Benedek Tibor Magor megbízása egyelőre 120 napra szól.
A keleti nyitás, az európai uniós források, az úzvölgyi temető ügye és még Szoboszlai Dominik labdarúgó kapcsán is kérdeztek a tusványosiak szombaton Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tucatnál több folyó vízgyűjtő medencéjére.

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív.
Kiváló munkát végeztek a rendvédelmi szervek, akik megakadályozták, hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére.
Levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor miniszterelnök a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért.
Az ország háromnegyedére (köztük a székelyföldi megyékre) érvényes elsőfokú (sárga jelzésű) viharriasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM)
A világ erőegyensúlya elmozdult, és ennek súlyos következményeit nyögjük most – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. A magyar kormányfő értékelése szerint a nemzetegyesítés terén jól állunk, a kitűzött célokat pedig tartani kell.
Stratégiai együttműködésre lenne szükség a román és a magyar nemzet között – jelentette ki Tőkés László, református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján tartott beszédében.
Számos hatósági járművel rendőrök és csendőrök tucatjai vannak jelen Tusnádfürdőn szombat reggel óta a ortodox templom szomszédságában. A hatóságok a Nemzet Útja és az Ortodox Testvériség nacionalista szervezet tagjaira „várnak”.
Tüzesen sütött le a nyári nap sugára a tusványosozókra, megtelt a tábor, zajlottak a fontos témákat boncolgató panelbeszélgetések, előadások, nagy találkozások. A Petőfi Nagyszínpad elé este a Parno Graszt és Péterfy Bori & Love Band vonzott tömeget.