Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hétfői nap folyamán a kánikula Románia nyugati, déli és részben a keleti régióira is kiterjed, a hőmérséklet csúcsértéke 34 és 37 Celsius-fok között váltakozik majd.
A finanszírozási szerződést ugyan már néhány éve aláírták, mégis csak idén tavasszal tudtak hozzálátni Kézdivásárhelyen egy régi kazánház helyén létesítendő új inkubátorház építéséhez. Még idén befejeznék.
Az egykori Szeredai-fürdő helyén készülő sport- és szabadidőparkhoz Csíkszereda nyugati szélén kerékpárút vezet, amelynek kivitelezése folyamatban van. Keskenyebb lesz a Fürdő utcában az útfelület, de nem lehetetlenül el a parkolás az utcában.
Azok, akik már megjárták, akiknek nagyon megbánta a zsebük, hogy árterületre építkeztek vagy a szomszédnál elszakadt a vízvezeték, vagy csak sorscsapás vétlen áldozatai, utólag hajlandók a biztonságba is fektetni. Mások kevésbé.
Ötszáz lej értékű anyagi juttatásban és aranylakodalmi oklevélben részesíti az 50. házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat Kovászna város önkormányzata a városnapokon.
Az idei ferences biciklitúra július 29-én, szombaton a III. Székelyföldi Kerékpáros Találkozóval zárul Csíksomlyón. Az eseményre nemcsak kerékpározókat várnak, a résztvevők lelki feltöltődésre, és emellett finom ebédre is számíthatnak.
Illyefalván 24. alkalommal is megtartották a falunapokat, melyek a református templom védőszentjéhez, Illés-prófétához és a június 20-ai Illés-naphoz kötődnek. Ezúttal a háromnapos műsorba két nagyobb jelentőségű momentum is beékelődött.
Két személygépkocsi ütközött Maroshévízen, a város Borszék felőli kijáratánál, az Ágas tetői hágón vasárnap délután. Borszéken egy autó borult fel.
E hétvégén Illyefalván 24. alkalommal is megtartották a falunapokat, melyek a református remplom védőszentjéhez, Illés-prófétához és a június 20-iki Illés-naphoz kötődnek. Ezúttal a háromnapos szórakoztató jellegű műsorba két nagyobb jelentőségű momentum is beékelődött: a község megkötötte ötödik testvértelepülési szerződését a magyarországi Papossal és birtokba vehette az új, különleges építésű ravatalozóházat.
Alig egy éve láttak hozzá a székelyszentkirályi multifunkcionális sportterem építéséhez, máris tető alatt van az épület, a kivitelező már többnyire a belső munkálatokat végzi.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) és az Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) egyesület vezetői szerint ők és társaik visszaélés áldozatai voltak szombaton, amikor nem engedték őket bemenni a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területére.

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív.
Az elmúlt 24 órában a rendőrség 311 jármű forgalmi engedélyét vonta be és 671 sofőr gépjárművezetői jogosítványát függesztette fel, ebből 115-öt ittas, 26-ot kábítószer hatása alatt való vezetés miatt – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap újabb hőségriadót adott ki az ország déli részére. A teljes országra kiterjedő kánikula hétfőtől érkezik.
Kézdivásárhelyen több fejlesztési munkálat van folyamatban, ezek közül egyesekkel jól haladnak, míg másokhoz hosszú évek várakozása után láttak hozzá a kivitelezők. Az egyes beruházások megvalósításában mutatkozó eltérések okairól érdeklődtünk.
Két autó ütközött össze vasárnap délben Gyergyóhollón. A balesetben ketten sérültek meg.
Autók ütköztek össze vasárnap délelőtt a Csíkszeredához közeli Domb-kanyarnál. A balesetben érintettek visszautasították a kórházba szállítást.
Kiváló munkát végeztek a rendvédelmi szervek, akik megakadályozták, hogy a „békés szándékkal”, zászlókkal és molinókkal érkezett nacionalista szervezetek bejussanak szombat délelőtt Tusványos területére.
A világ erőegyensúlya elmozdult, és ennek súlyos következményeit nyögjük most - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.