
Fotó: László Ildikó
Készül az RMDSZ a helyhatósági választásokra, a párt székelyudvarhelyi szervezete szombaton közölte, hogy április 7-én előválasztáson dönthetnek a lakók a szövetség helyi jelöltjeiről. Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ugyanakkor bejelentette, hogy megküzd az intézmény elnöki tisztségéért.
2024. március 09., 16:462024. március 09., 16:46
2024. március 09., 16:512024. március 09., 16:51
Négy választás lesz idén, amelyek közül az első kettő az európai parlamenti, illetve a helyhatósági választás (június 9.) – emlékeztetett a szombati sajtótájékoztatón Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, Hargita Megye Tanácsának alelnöke.
Hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság érdeke az, hogy érvényt tudjon szerezni szándékának helyi szinten, ugyanakkor Bukarestben és Brüsszelben is. Rögtön meg is jegyezte, hogy az udvarhelyszéki önkormányzatok esetében nincsenek veszélyben a magyar érdekek, de az ország, illetve az európai parlament esetében szükség van magyar képviselőkre, akik védelmet biztosíthatnak a közösségünk elleni támadásokkor.

Bejelentette tanácselnök-jelölési szándékát Bíró Barna Botond, az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöke, Hargita Megye Tanácsának jelenlegi alelnöke szombaton, Székelyudvarhelyen. Az eseményen az udvarhelyszéki polgármesterek is jelen voltak.
„Ez felülír minden helyi vitát és nézeteltérést.
– fogalmazott Bíró az összefogás fontosságát nyomatékosítva.
Fotó: László Ildikó
Összesen 26 helyi RMDSZ szervezet van Udvarhelyszéken, ebből 24 esetében a területi szervezet megerősítette a jelöltállításra vonatkozó szabályzatot, kettő esetében pedig jövő héten születik végleges döntés.
Fotó: László Ildikó
Ha a későbbiekben lesznek olyan önkormányzatok, ahol több jelölt is vállalná a választások jelentette megmérettetést, akkor
Bíró rámutatott, hogy szeretnének a számukra legmegfelelőbb emberekkel dolgozni az elkövetkező négy évben, ezért arra biztat mindenkit, hogy vállaljon tisztséget az RMDSZ színeiben, ennek érdekében pedig keresse a szövetség helyi képviseleteit.
Fotó: László Ildikó
Bíró Barna Botond ezt követően bejelentette, hogy az udvarhelyszéki polgármesterekkel egyeztetve, illetve

Bejelentette tanácselnök-jelölési szándékát Bíró Barna Botond, az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöke, Hargita Megye Tanácsának jelenlegi alelnöke szombaton, Székelyudvarhelyen. Az eseményen az udvarhelyszéki polgármesterek is jelen voltak.
Antal Lóránt szenátor, az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnöke kijelentette, hogy
„Ez a két feltétel szükséges ahhoz, hogy a város fejlesztése szintet lépjen” – szögezte le.
Fotó: László Ildikó
Bejelentette, hogy
Ezen minden tizennyolcadik életévét betöltött székelyudvarhelyi leadhatja a voksát, nem kell RMDSZ tagok legyenek.
– fogalmazott Antal, hozzátéve, hogy a nyitottság és az átláthatóság jegyében hozták meg ezen döntésüket.
Fotó: László Ildikó
Március 18-án délután hat óráig jelentkezhetnek a Köztér irodában (Kisköved utca 21. szám) azok, akik jelöltként szeretnének részt venni az előválasztáson – közölte Antal Lóránt. Az említett dátumot követő 24 órán belül
Az előválasztási bizottság elnöke Ladányi László Zsolt parlamenti képviselő lesz, a másik két tag pedig Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának menedzsere és Szakács Tibor helyi önkormányzati képviselő, ők nem indulhatnak az előválasztáson. A bizottság legkésőbb március 29-ig kell kijelölje az előválasztás helyszíneit.
Fotó: László Ildikó
A jelöltté váláshoz szükséges dokumentumok listáját az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének honlapján, ugyanakkor a Facebook-oldalán is meg lehet találni. A legfontosabb, hogy
Fotó: László Ildikó
„Úgy gondolom, hogy a jelöltek jövőképet kell biztosítsanak a székelyudvarhelyi embereknek. A székelyudvarhelyi emberek nem azt várják el a politikusoktól, hogy egymással foglalkozzanak, hanem inkább azt, hogy az emberek problémáira keressenek megoldást” – jelentette ki még Antal Lóránt.
Hozzátette, minden tenni akaró székelyudvarhelyi embert szívesen látnak jelöltként az előválasztáson.
Fotó: László Ildikó
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!