Magyar vér moldvai vajdák ereiben

A hagyomány szerint előbb gyulafalvi Drágos vetette meg a lábát a Borgói-szoros keleti oldalán, majd az őt félretaszító izakonyhai Bogdán igyekezett minél inkább függetleníteni magát Nagy Lajos magyar királytól, aki természetszerűleg a helytartójaként tekintett rá a Szent Korona fennhatósága alá tartozó országrészben.

Magyar töredékek már Árpádék 9. század végi honfoglalását követően maradhattak Moldvában, Mikecs László megállapítása szerint pedig

Valószínűnek tartotta, hogy a magyarok, székelyek korábban megjelentek itt, mint a gyepük előretolt őrsége.

„A vajdaságokban letelepült magyarság azokat a helyeket szállotta meg és népesítette be, amelyek nemcsak hadászatilag, hanem gazdaságilag is a legkedvezőbb fekvésűek voltak” – írja. Ezzel magyarázható az is, hogy

(Aknavásár – Târgu Ocna, Bákó – Bacău, Egyedhalma – Adjud, Harló – Hârlău, Karácsonykő – Piatra Neamț, Kománfalva –Comănești, Kutnár – Cotnari, Moldvabánya – Baia, Románvásár – Roman, Szeretvásárhely – Șiret, Szűcsvásár – Suceava, Tatrosvásárhely – Târgu Trotuși, Vászló – Vaslui stb.), de az itteni fontosabb hegyek, folyók neve (Csalhó – Cealhău, Ráró – Rarău, Szeret – Șiret, Tarkő – Tarcău, Tázló – Tazlău, Tatros – Trotuși stb.) is erre enged következtetni, a megannyi faluról és egyéb helynévről nem is beszélve.

A király meghagyta őket eredeti hitükben, magyar feleségeket ad(at)ott hozzájuk, akik felvették az ortodox vallást. Nem tudjuk, mennyi hitelt érdemel ez a történet, de ha igaz, akkor kis túlzással minden máramarosi román félig-meddig magyar is!

Bogdán aztán összetűzésbe keveredett az ottani románokkal, emiatt az 1360-as években kiszökött Moldvába, ahol aztán hosszú ideig háborúskodott Drágossal és fiaival, Sassal és Gyulával (!) a Moldva megalapítójának kijáró címért. Ezt a címet a román történészek inkább neki ítélik oda, lévén, hogy

Drágfy Bertalan 1447-ben az erdélyi vajdai székig jutott, és Nagy Istvánnal (Ștefan cel Mare) is rokonságba került, de ne ugorjunk ekkorát!

Korábbi írásunkban már taglaltuk I. Basarab kun eredetét, ilyenképpen rokonát (ha az volt), az egyébként szláv nevű Bogdánt sem lehet tiszta románnak tekinteni. Utóbbi feleségéről csak annyit tudunk, hogy Máriának hívták, gyermekeiknek pedig a Lackó, az István és a Margit nevet adták, ami önmagában is sokatmondó.

Maga a Musát szó szépet jelent a makedoromán nyelvben, Havasalföldön és Dél-Moldvában egyaránt előfordul a helynevek között, de az Ozsdola fölött magasló hegyet is így nevezik.

Musát Margitot viszont több kutató is Losonczi Margittal, a 14. század második felében fungáló Losonci László erdélyi vajda lányával azonosítja. Hithű római katolikusként

Domokos Pál Pétert idézzük: „A Magyarország hűbérét képező Kunország északi feléből alakult vajdaságban, a Szeret folyó partján fekvő Szeret városában életre hívott római katolikus püspökség irányította lelkiekben Lackó vajdát és vele együtt népét. A térítést dominikánusok és ferencesek végezték.

Ez a püspökség 125 évig működött, de ugyanakkor a 13. század elején magyarok és szászok alapította Moldvabányán is püspökség alakult 1413 körül, templomát Nagyboldogasszony oltalmába ajánlották (a 16. század elején aztán Tatrosvásárhely lett a moldvai katolicizmus központja, majd Bákó). Ekkor már Jó Sándor, azaz Alexandru cel Bun az uralkodó (1400–1432), a dinasztiaalapító Musát Margit unokája.

– de akkor ki lehetett a titokzatos „Margareta Mușat”, akinek a maradványait 1551-ben vitték át Moldvabányára az összeomlott szeretvásári templomból?

Ami biztos: Musát Margit római katolikus volt, az ő unokája Jó Sándor, az utóbbi unokája pedig III. (Nagy) István, azaz Ștefan cel Mare, Moldva legnevesebb uralkodója (1457–1504), akinek ereiben már csak ezért sem csörgedezhetett tiszta román vér. De nem csak ezért!

Az apját, II. Bogdánt a korábbi havasalföldi vajdával, Ördög Vláddal szokás rokonságba hozni, akinél úgyszintén nem zárható ki a magyar felmenő.

Azt mondják, házasságuk ötödik évében belehalt bánatába és megaláztatásába, átadva a terepet konkurenciájának. István pedig élt is lehetőséggel, és a következő esztendőben, 40 éves fejjel feleségül vette 21 éves „foglyát”. Mivel Maria Voichița anyját szerb vagy albán hercegnőnek tartják, az apja pedig az előbb említett Ördög Vlád fia volt, nem nehéz észlelni, hogy

A nagy nőfaló hírében álló Nagy István ráadásul nem elégedett meg fiatal feleségével, és négy évvel később már összeszűrte a levet egy ugyancsak Maria névre hallgató, talán moldvabányai születésű bojárnével, bár az is lehet, csak utána ment férjhez. Eme kaland gyümölcse lett aztán az 1483-ban, házasságon kívül született Petru Rareș,

És akkor a székely vonal!

Nőügyek terén ő sem esett messze a fájától, azaz neki is született egy törvénytelen lánya, Mária. Az ő fia pedig Jeremiás Mogila (Ieremia Movilă), aki egy kis megszakítással 1595 és 1606 között viselte a Moldva fejedelme címet, és aki 1591 végén a – legalábbis Nagy Iván heraldikus szerint –

Erzsébet sokat tett a moldvai katolicizmus erősödéséért, és közben tizenegy gyereket szült urának.

Erzsébet 1615 novemberében a másik, ugyancsak 14 éves fiát, Sándort (Alexandru Movilă) ültette ugyancsak lengyel segítséggel Moldva trónjára, de jó hét hónappal később ez a vállalkozása is balul sült el: a Harló és Botosány közötti csatavesztést követően mindkettőjüket, valamint a többi családtagot elfogták a törökök, és Isztambulba vitték. Itt a megalázott Erzsébet, maga és gyermekei életéért cserébe kénytelen volt áttérni a mohamedán hitre, és talán már a következő évben, 45 évesen elhunyt a szultán háremében. Moldvából való elhurcolása előtt,

Ekkor már majdnem egy évszázaddal Mohács után vagyunk, a Magyar Királyság három részre szakadt, a belharcok által is megviselt erdélyi fejedelemség pedig nem tudott olyan befolyással bírni a Szulejmán által hódoltatott román vajdaságokra, hogy azoknak „megérje” a magyarok rokonságát keresni, illetve a mozgásterük is igencsak leszűkült.