Tőkés átadta az EP-alelnöki stafétát

Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.

2012. február 09., 18:302012. február 09., 18:30

2012. február 10., 19:272012. február 10., 19:27

Tőkés a sajtó képviselői előtt elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát. Kiemelte: ő már nem kisebbségi politikusnak, hanem nemzetpolitikusnak érzi magát, az erdélyi magyarok képviselete nem kisebbségi ügy, hanem az egységes magyarság képviseletét jelenti. Szerinte ez jelenik meg a néppárti küldöttségnél is, ahol a 14 magyarországi képviselő mellett három erdélyi és két felvidéki politikus van jelen. Tőkés László azt mondta, jó volt a magyar uniós elnökség idején alelnöknek lenni, és sikeresnek nevezte ezt az időszakot, amikor „sikerült a magyar ügyet megjeleníteni”. Kitért arra, hogy Surján László annak az Antall-kormánynak volt a minisztere, amelyik 15 millió magyarban gondolkodott.

A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: „komoly tisztesség” átvenni a posztot Schmitt Pál és Tőkés László után. „Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van Tőkés Lászlóval. Szülőhelyem, Kolozsvár minden szempontból kötelez” – mondta Surján László, aki szerint Tőkésnek hihetetlen érdemei vannak abban, hogy a lisszaboni szerződés 17. cikkelyéről szóló jelentés megszületett és azt egyhangúlag elfogadták. Az EP strasbourgi plenáris ülésén január 18-án választották az EP egyik alelnökévé Surján Lászlót.

Az EP első magyar alelnökeként megválasztott Schmitt Pált Tőkés László váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban – erdélyi elfoglaltságaira tekintettel – bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 11., csütörtök

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
Hirdetés
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
Hirdetés
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
Hirdetés