Magyarország legrangosabb természetfotó-pályázatán nyert díjat a csíkszeredai Péter Előd. A Verőfényben című díjazott alkotással az idén tizenkilencedik alkalommal meghirdetett GDF-SUEZ – Az Év Természetfotósa 2011 pályázaton ifjúsági kategóriában második helyezést ért el az ifjú fotós.
2011. november 20., 17:152011. november 20., 17:15
2011. november 20., 18:132011. november 20., 18:13
Péter Előddel, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium XII. intenzív matematika-informatika szakos diákjával pénteken a nagyszünetben beszélgettünk. Mint kiderült, 11 éves korában kezdett el fotózni. „Azelőtt is nagyon szerettem a természetet, sokat jártam kirándulni, és ebből következett, hogy ezt meg is kellene örökíteni. Sokkal komolyabban öt évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni a fotózással. Majd miután elértem pár eredményt, bekerültem egy fotós csoportba, melyet Kristó Róbert irányít. És azóta együtt fotózgatunk” – mesélte Előd, aki kilencedik osztálytól tagja a csíkszeredai Tanulók Háza Alkotóműhely nevű fotókörének.
„Két-három év alatt rohamos volt a fejlődése, élvezet vele együtt fényképezni menni, látszik, hogy nagyon érdeklődik iránta. A természetfotózás a szíve csücske, kedvenc témája a madárfotózás, az állatok fotózása, ebben éli ki magát. Ez egy olyan hobbi neki, amiből talán szakma is lehet” – véli irányítótanára, Kristó Róbert. Hozzáfűzte: „A természetfotózásra rá kell készülni, nem olyan, mint a csendélet. Itt egy pillanattal hamarabb kell gondolkodni, résen kell lenni. Mert amikor meglátod a madarat, az már elszállt. Időigényesebb is, mint mást fotózni. Minimum ezer órát kell ülni a lesben egy évben ahhoz, hogy legyen 5–6 darab képed, amivel díjat lehet nyerni.”
Az Előd nyertes fotója Helgoland szigetén, Németország egyetlen nyílt szigetén készült, és egy szula madarat ábrázol. „Ez a faj az idők során kihalt, eltűnt a szigetről, de pár évtized után újra visszatelepedett. A kép az esztétikai élményen túl, felhívja a figyelmet arra, hogy az ember milyen károsan kihat a természetre, az ökoszisztémára, amelyben él. Nemcsak a tenger tükröződik a háttérben, hanem az emberi kártevés, pusztítás is. Napjainkban szinte nem létezik olyan terület, amelyik érintetlen, igazán vad. Személy szerint én ezt hiányolom a természetből” – magyarázta az ifjú fotós.
Természetesen nem a Verőfényben című fotója az első, amelyért díjat kapott. A legelső sikert a minden évben kiírásra kerülő Tiszta levegőt mindenkinek fotópályázat első díja jelentette 2007-ben. 2009-ben a Szülőhazám e Föld című pályázaton az első ötven kiállított kép között volt a munkája Gödöllőn. A CSTIT által meghirdetett Diákfotó pályázaton 2009-ben harmadik díjat, 2010-ben második díjat, idén pedig első díjat kapott a beküldött alkotásáért.
„A fotózáson kívül szeretek sportolni, mostanában igaz, inkább a tanulás foglal le, mert kell készüljek az érettségire. Szabadidőmben a barátaimmal töltöm az időt, és persze a fotózással, de mostanában elmaradnak ezek a suli miatt. Még folyamatban van a döntés, hogy hol szeretnék továbbtanulni, de mindenképp valami természettel kapcsolatos szakra felvételiznék. Számomra ez a díj egy elismerés, hogy jól teszem, amit teszek, és esetleg egy jel arra, hogy érdemes foglalkozni vele” – fejtette ki Előd, aki az interjút követően megkérte fotós kollégámat, hogy megnézhesse a fotós felszerelését, és rögtön közös nyelvet beszélvén, elmerültek a pixelek és optikák világában...
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
szóljon hozzá!