
Fotó: Barabás Ákos
Három lovat sebesítettek meg október 30-án a Szejkén, az egyik állat állapota súlyos, pár nap múlva derül ki, hogy megmenthető-e. Az értékes lovak tulajdonosa, László Sándor szerint két szomszédjának egyike ejthette a sebeket az állatokon.
2016. november 01., 12:332016. november 01., 12:33
2016. november 01., 19:242016. november 01., 19:24
Mindhárom megsebesített állat értékes, de egyikük különösen nagy értékű, mert törzskönyvezett shagya-arab telivér, becsült ára meghaladja a tízezer eurót. László Sándor elmondta, körülbelül két órát voltak szabadon az állatai úgy, hogy átmehettek a szomszédok földjére. Már saját területén voltak, amikor észrevette rajtuk a sérüléseket, a mély roncsolódás alapján először lőfegyverből származó sebekre gyanakodott.
A legértékesebb állatot hétfőn mobil készülékével megröntgenezte Jakab Szilárd állatorvos. A vizsgálatra kiérkeztek a rendőrség munkatársai is, ugyanis a megsebesített állatok tulajdonosa feljelentést tett. Kiderült, hogy a telivér esetében a lövés szinte teljesen kizárható, a roncsolódás 10–15 centiméter mély ugyan, de golyót nem találtak az állat testében. Az állatorvos szerint valamilyen szúróeszközzel sebesítették meg a lovakat, és többeknek kellett elkövetniük, mert egyszerre három állaton egy személy nem tud ilyen súlyos sérüléseket okozni.
A Szejkén ingatlannal és földterülettel rendelkező gazdák és újgazdagok között gyakoriak a nézeteltérések az egymás földjeire átjáró állatok miatt. Van, aki arról beszélt, hogy több kutya is eltűnt, feltehetően agyonlőtték őket, rendőrségi feljelentés azonban egyetlen esetben sem történt.
Csíki Endre, a városháza mezőgazdasági osztályának munkatársa elmondta, normális esetben nem így rendezik a hasonló konfliktusokat, amelyek viszonylag gyakoriak az állattenyésztéssel foglalkozó, egymás mellett élő és földterülettel rendelkező szomszédok között. Az okozott károkat az illetékes polgármesteri hivataloknak kell felmérniük, és arra alapozva lehet követeléssel élni a kárt okozó állatok tulajdonosával szemben, ám az okozott kártól függetlenül senki sem bántalmazhatja a háziállatokat.
A feljelentés alapján az udvarhelyi rendőrség próbálja kideríteni, hogy mi történhetett pontosan. A telivérben nem találtak golyót, a másik két állatot viszont nem lehet megröntgenezni a seb helye miatt.
A bábolnai shagya-arab
Bábolnán kitenyésztett arab fajta, hivatalosan önálló fajtának 1978-ban ismerték el, a vegyes kancaállományt generációról generációra arab ménekkel fedeztették, így létrejött egy olyan fajta, amely magán hordozza az arab ló nemességét, szépségét, keménységét, acélosságát, rendelkezik annak intelligenciájával, de annál valamivel nagyobb, tömegesebb, rámásabb, ezért jobban alkalmas hátaslónak vagy éppen könnyű fogatlónak (hintó). A szigorú szelekcióval elérték, hogy az arab telivérekkel szemben a shagya-arab erősebb lábszerkezetű, nagyobb testtömegű, nyugodtabb vérmérsékletű és rugalmasabb mozgású, huszárlónak is kiváló fajta.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
szóljon hozzá!