
Fotó: Farkas Antal
Öt programra pályázott sikeresen az Élő Szövet Alapítvány, így már el is indították azoknak a tevékenységeknek egy részét, amelyeknek a Budvár alatti Csicser farm ad helyet Székelyudvahelyen. A lovasoktatás mellett számos olyan programot kínálnak az alapítvány munkatársai, ahol nem csupán a gyerekek, hanem a felnőttek is jól érezhetik magukat.
2014. március 27., 10:552014. március 27., 10:55
2014. március 27., 11:222014. március 27., 11:22
Sajtótájékoztatón ismertették szerdán azokat a tevékenységeket, amelyek java része a Csicser Tangazdaság területén zajlik az elkövetkezendőkben, és amelyekbe szeretnék bevonni a tömbházakban élő lakosságot is. A tudatos gazdálkodás az egyik fő feladata az Élő Szövet Alapítványnak, mondta Bara Ágnes programfelelős, hozzátéve, ezért is tartották fontosnak kiválasztani helyszínül a Csicser Tangazdaságot, hogy idevonzzák a fiatalokat, illetve a családokat, hiszen itt a különböző gazdasági tevékenységek kipróbálása mellett szakmai gyakorlatra is szert tehetnek, nem utolsósorban tartalmas kikapcsolódásban is részük lehet.
Bara Ágnes elsőként A munka nemes itt! elnevezésű, tizenéveseknek szóló programról beszélt, amely már múlt hét végén elkezdődött huszonöt diák részvételével, és áprilisban folytatódik az aktív kalákamunka. A gyerekek megismerhetik a kertészkedés alapjait, a barkácsolást, bepillanthatnak az állattartásba, gazdálkodásba.
Április 15-étől június 14-éig tart a lovasképzés, amelyre 10–17 év közötti gyerekek jelentkezését várják. Karámban, futószáron kezdik el a tanulást, két hónap után már önállóan lovagolhatnak, a legügyesebb tanuló ingyenes nyári lovastáborozást nyer.
A szervezők célja elérhetővé tenni a lovaglást, hiszen eléggé költséges sportról van szó, a farmon viszont arra törekednek, hogy mindenki számára elérhető legyen. A helyek száma korlátozott, április 4-éig jelentkezhetnek az érdeklődők André Ábel lovásznál a 0741–487.761-es telefonszámon.
Tankó Ágnes projektfelelős beszélt a húsvéti előkészületeket megelőző programról, amelyet az iskola másként hétre időzítettek. Április 7–10. között a húsvéti hagyományok felelevenítésére fektetik a hangsúlyt, több udvarhelyi és a szentléleki iskola jelezte már részvételi szándékát, így több mint ezer kisiskolás látogat ez idő alatt a farmra.
A negyedik, Van még esély! című projekt munkanélkülieket céloz meg, akiknek egyfajta mezőgazdasági képzést ajánlanak, azaz konyhakerttervezést. A képzésen, amelyet az Agro Caritassal közösen szerveznek, a hagyományos kert tervezési, ápolási és téliesítési ismereteit szerezhetik meg, amiről akkreditált oklevelet is kapnak. Azok jelentkezését várják, akik a 150 órás képzés alatt szeretnék megtanulni a konyhakert gondozását A-tól Z-ig. A részletekről Tankó Ágnesnél érdeklődhetnek a 0725–750484-es telefonszámon.
Több száz tő virágra pályázhatnak
Egyszerű, akár kézzel megrajzolt látványtervvel pályázhatnak április 1. és május 15. között a székelyudvarhelyi lakónegyedek képviselői, akik szebbé szeretnék varázsolni a környezetükben lévő zöldövezetet. A projekt elindítói a két legszebb látványtervet a farmon termesztett négyszáz tő évelő virággal hálálják meg, amit kalákában kell elültetniük a lakóknak. A projektfelelősök ezzel az akcióval szeretnék visszahozni a tömbháznegyedekbe a régi jó kalákaszokást.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!