
Fotó: Barabás Ákos
Székelyudvarhely polgármesterének, Székelyudvarhely rendőrparancsnokának Székelyudvarhely főügyészének címzett nyílt levelet küldött szerkesztőségünknek is Székelyudvarhely civil közössége. A 22 személy által aláírt dokumentumban a város közbiztonságának helyreállítását kérik az intézményvezetőktől.
2016. január 30., 16:502016. január 30., 16:50
2016. január 30., 16:512016. január 30., 16:51
Mint a levélben írják, elsőként azt szeretnék tisztázni, hogy az aláírók a város egyszerű, de gondolkodni szerető polgárai, akiknek csak az a célja, hogy „az egykoron méltán híres iskolaváros és a hajdanán pezsgő kisiparosi élet örökségében, egymás iránt tisztelettel és jóindulattal, békében élhessük a civilizált, kulturált kisvárosi mindennapjainkat. Nem vezérel bennünket érdek, vagy ambíció, bár – a helyzet súlyosságát tekintve – ez sem lenne feltétlenül indokolatlan.”
„Az elmúlt évek, hónapok történései, de különösképpen az elmúlt napok blikkfangos eseményei miatt úgy érezzük, hogy elérkezett annak az ideje, hogy immár haladéktalanul szót emeljünk, mivel városunk életének azon válságos pillanatait vagyunk kénytelenek megélni, amit egykoron legrosszabb álmainkban sem gondoltunk volna. (...) lassan nem telik el úgy hét vagy akár nap, hogy valamilyen hasonló esemény ne kerüljön a figyelem középpontjába. Minket mégis leginkább az botránkoztat meg, hogy az Önök intézményei mintha nem is léteznének, a következmények nélküli város lettünk” – írják a civilek. Szerintük bűnösök közt cinkos aki néma, ezért emelik fel a szavukat és hiányolják ugyanezt az intézmények részéről. Hozzáteszik: meglátásuk szerint morális és bizalmi válság van, amely mértékét tekintve bénítóvá kezd válni a város polgárai számára, így nem késhet már sokáig a számonkérés ideje.
„Napról napra egyre többen érezzük úgy, hogy nem számíthatunk teljes bizonyossággal a város intézményeire, egészségtelen mértékben vált a közbeszéd részévé a bűnözés, a látszólag következmények nélküli antiszociális magatartásminták. Mára odajutottunk, hogy a világos és egyértelmű állásfoglalás, a cselekvés hiánya, vagy éppen a botrányos előállítási kísérlet miatt, sokak számára nincs iránytű és már-már beletörődnek, feladni látszanak a hitet, hogy egy félelem nélküli városban élhetnek. Ezért tisztelettel kérjük Önöket, hogy tudásuk és tehetségük legjavát adva kezeljék első számú prioritásként a város közbiztonságának újrateremtését és a megrendült bizalom helyreállítását” – fogalmaznak nyílt levelükben a civil társadalom képviselői.
A levél aláírói:
Komoróczy Zsolt
Nagy György
Pócs Sándor
Laczkó György
Péter Péter
Kozma Ernő
Vass Dénes
Geréb László
Kubanek László
Péter Balázs
Porsche Éva
Dunkler Róbert
Fincziski Andrea
Szűcs Gellért
Dávid Botond
Hajdó Csaba
Szabó Csaba
Tókos Attila
Szabó Levente
Hermann Örs
Balázs Attila
Péter Tamás
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!