Fotó: Gálna Zoltán
Berek-parti néven, Az élhető városért mottóval szerveztek vasárnap délelőtt civil megmozdulást a marosvásárhelyi Berek utcában. A lakók a házuk elé kiülve beszélgettek, a napernyőt is felhúzták, s ha szombaton nagyobb eső lett volna az utcájukban, a tátongó gödrökben lábukat is megmártóztathatták volna.
2016. július 10., 17:112016. július 10., 17:11
A parti kezdeményezője, Ferencz Zsombor szerint az utcára vonulással próbálják felhívni a városháza, az illetékes hatóságok és az Aquaserv figyelmét, hogy tarthatatlan a helyzet, ami az alig 200 méteres utcában van: egy éve elkezdték a víz és csatornacsövek cseréjét, és azóta munkateleppé vált a környékük.
„Az utcában elkezdett munkálatok egy éves születésnapját ünnepeltük, közösen a lakók. Mi, akik egy éve nem tudunk autóval behajtani, a szemetet az utca elejére vagy végére kell elcipeljük, akikhez sem a mentőautó, sem a tűzoltóautó nem tud behajtani szükség esetén. Vannak közöttünk idősek, járókerettel közlekedők, betegek, s már nagyon elegünk van abból, hogy ellehetetlenítik az életünket. A gond akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy csatornahálózat mélységét és esési szögét elhibázták, és ezt csak a munka befejeztével vették észre. Emiatt a munkálatokat a nulláról kellett újrakezdeni, teljes egészében meg kellett ismételni. A számos panaszlevéllel semmit nem értünk el, már februárban megígérték az Aquaservtől, hogy hamarosan kész lesz a munkálat, s kivonulnak a munkások és munkagépek az utcából” – mondta Ferencz Zsombor, hangsúlyozva, hogy nemcsak tiltakoznak, hanem a további lépésekről is egyeztetnek: szeretnének a szakminisztériumnak is levelet írni, hogy felhívják az illetékesek figyelmét erre a helyzetre. „Az is lehet, hogy extrém megoldásokhoz folyamodunk, elálljuk a forgalmat, vagy valami más, még jobban látható módon tiltakozunk az egy éve tartó fércmunka ellen” – hangoztatta Ferencz Zsombor, aki azt is elmondta, hogy jelenleg nem dolgoznak folyamatosan a munkások, hanem időnként kimennek, szétnéznek, s továbbállnak.
Idén áprilisban az Aquaserv munkalátogatást szervezett a vásárhelyi sajtósoknak, bemutatva, hogy milyen nagyméretű felújítások zajlanak városszerte. Az uniós pénzalapokból végzett munkálatok akkor 22 helyszínen zajlottak, többek között a Berek utcában is. A projekmenedzser, Törzsök Sándor akkor azt mondta, hogy Bernády György polgármester óta nem volt ilyen méretű beruházás a városban, azonban elismerte, hogy számos nehézség adódik a kivitelezés során. Többek között azt említette, hogy az építő emberei szakmailag nem teljesítenek jól, számbelileg sincsenek elegen. Azt is elmondta, hogy a munkálatokat végző cégnek csak egyszer fizetik ki az elvégzett munkát, akkor is, ha munkásai csak második vagy harmadik nekifutásra tudják a vezetékeket a megfelelő szögben és módon elhelyezni, mint például a Berek utcában. A városszintű munkálatok egyszer már meghosszabbított határideje július 27., de a szakember szinte biztos volt abban, hogy ezt a kivitelező nem tudja majd tartani, hiszen a terepszemle időpontjában, áprilisban a munkálatok csupán harminc százaléka volt meg.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.
Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.
Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.
Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
szóljon hozzá!