Harangot állítanának a Sapientián, de lehet, csak csengettyű lesz belőle

A bölcsesség hangját, vagyis egészen pontosan egy harangot szeretnének felállítani a Sapientia koronkai kampuszán. Erre gyűjtenek már egy ideje, s a szerdai nap teljes egészében a harangprojektről szól az egyetemen.

Szász Cs. Emese

2013. március 26., 17:112013. március 26., 17:11

2013. március 26., 19:092013. március 26., 19:09

A Sapientia kommunikáció és közkapcsolatok szak harmadéves hallgatóinak ötlete volt, hogy harangot állítsanak az egyetem számára. A projekt célja, hogy a harang közösségszervező szimbólumként szerepeljen, s már úgy is emlegetik, hogy a bölcsesség hangja. A harangprojekt első nagy lépése egy konferencia volt február 22-én. A rendezvény két fő célt szolgált: elsősorban bemutatni a harang kulturális, profán és egyéb szerepét, valamint ismertetni a hallgatósággal azt, hogy milyen jelentése és milyen társadalmi funkciója van ma.

A harang felállításához azonban anyagi támogatásra is szükség van, erre a célra szerveztek már harangbulit a diákok, amelynek bevételét az öntésre fordítják, valamint jó ideje már egy haranginstalláció jelzi, hogy hol lehet adományozni a bölcsesség hangjára. Szerdán, március 27-én egész napos adománygyűjtést rendeznek az egyetemen, 10 és 18 óra között harangjegyeket lehet vásárolni, valamint a projekt részleteiről is lehet tájékozódni az egyetem aulájában.

„A harang ötlete a harmadéveseké, s arról is szól, hogy a sok-sok elképzelést ültessük kicsit a valóság talajába. A diákok eleinte egy háromszáz kilós harangról ábrándoztak, amelynek hangját akár Ákosfalván is meghallják. Ma már egy ötvenkilósnak is örülnének, mert bizony lassan gyűl az adomány. Jelen pillanatban még csak egy csengettyűről beszélhetünk, nem pedig egy harangról” – mondta a projekt vezetője, Gagyi József egyetemi oktató. Egy harangjegy, amelynek ára 80 lej, gyakorlatilag egy kilogrammnyi, a harang öntéséhez szükséges fém árát fedezi. A harangot Balogh József öntőmester készíti majd el, ő öntötte annak idején a Bernády-szobrot is. Gagyi József szerint április 10-éig gyűjtik a pénzt a harangra, utána át kell adják majd az öntőmesternek, hogy májusra elkészüljön a bölcsesség hangja. „Azért is sürget az idő, mert a harmadévesek végezni fognak idén, s látniuk kell, hogy mi a munkájuk eredménye” – szögezte le a projektvezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök

A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök
2026. október 16., péntek

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök

Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök
2026. október 16., péntek

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök

Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat

Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat
2026. október 15., csütörtök

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában

A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában
2026. október 15., csütörtök

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban

Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában
2026. október 14., szerda

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton

Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton
2026. október 14., szerda

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője

Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője
Hirdetés