Egy hónapja érkezett meg Szárhegy polgármesteréhez Lassus Ilona levele, amelyben magyarázatot kér a kastély visszaszolgáltatási módjára, a jogosultsággal kapcsolatos elbírálásra. A Franciaországban élő nő neve eddig nem volt ismert a kastély kapcsán, a köztudatban a Lipthay család, a Berczely ág és Vormair István osztoznak a műemlék-épületen.

Amint Gábor László polgármester érdeklődésünkre elmondta, ő sem tudott más jogosultról, a levélben most kapott igazoló akták teljesen új helyzetet teremthetnek. „Az én tisztem községvezetőként, hogy választ adjak a levélre. Az igazságszolgáltatás nem az önkormányzat hatásköre. Egyelőre nem találtuk meg azt az aktát, amelyben valamely örökös arról nyilatkozott, hogy nincs más jogosult. Ezt keressük, és kérjük a megyei önkormányzatot, hogy az ottani irattárban is nézzenek utána” – fogalmazott a szárhegyi polgármester. Közölte azt is: mindössze a korrekt válaszadás miatt történik az aktakeresés. A többiről majd bíróságon születhet döntés, ami akár előrelépést is jelenthet a kastély ügyében. Ha ugyanis többfelé oszlik a vagyon, egész pontosan a Berczelyek része, remény van egyességkötésre, hogy újra megnyílhassanak a turisztikai látványosság kapui.

Sikerült felvennünk a kapcsolatot a Párizsban élő Lassus Ilonával. Telefonos beszélgetésünk legelején viszont már kikötötte: kikéri magának, ne nevezzük őt Berczelynek, nem ahhoz az ághoz tartozik. Részletesen beszélt a rokonságról, arról, hogy hajdan volt két lánytestvér a Lázároknál, Nóra és Margit. Margit hozzáment Lipthayhoz, innen ered a Lipthay ág. Nóra viszont egy Bissingen nevezetű férjet választott. Ebből a házasságból négy gyerek született, kettő meghalt, így maradt két lány, akik szintén a Nóra és Margit nevet viselték. „Margittól származnak a Berczelyek, Nórától én” - szögezte le Lassus Ilona.

A kérdésünkre, miért nem igényelte annak idején jussát a kastélyból, hosszabb történettel válaszolt. Mint mondta, ő bizony idejében érdeklődött. Pontosabban a ’90-es években, amikor hírét kapta, hogy visszaadják az ingatlanokat, unokatestvérét, Berczelyné Apor Klárát hívta telefonon. „Sosem felejtem el, azt mondta: Ilona, ebbe te ne üsd bele az orrodat.” Ilona az indoklásra is visszaemlékszik. Arra, hogy a román hatalommal nehéz dűlőre jutni, hogy a nyelvet el kell sajátítani, a román állampolgárságot meg kell szerezni, másként esélytelen a visszaigénylési próbálkozás. Azt ígérte, hozzálátott a munkához, folytatja, s aztán osztozkodnak örökösökül, amikor lesz amin. „Becsületes volt a költségek ügyében, mert ajánlottam, pótolnék. Nem hagyta. Azt mondta, amikor visszakapjuk a kastélyt, elszámolunk. Neki is elmondtam, nekem ez az örökség fontos, tudtam, egy művésztelep van benne, az nem mehet tönkre, és a községet is kötelességünk segíteni. Így zajlott a beszélgetés, s én vártam a fejleményeket.”

Aztán hír érkezett: Apor Klára elhunyt. Ilona viszont annak tudatában, hogy fiai folytatják a munkát, nyugodtan várta örökségét. „Nem is olyan rég hallottam, a visszaadás megtörtént. És azt is, hogy a Berczelyek pénzt akarnak ebből kapni, Lipthayék pedig közcélra, kiállításokra vagy Böjte Csabának adnák használatba. Érdeklődni kezdtem, levelet küldtem a szárhegyi polgármesternek: tájékoztasson jogos részem felől. A célom az, hogy őseink örökségéből valami jó kisüljön, nem pénzt akarok, és tudom, nagyanyám is, anyám is ezt tenné.”

A téma kapcsán a Berczely-ág képviselőjét, Apor Csabát is megkerestük. Mint mondta, közvetve értesült egy újabb örökös megjelenéséről, így a család nevében egyelőre semmi mondandója nincs. Tennivaló is kevés, amíg nem terelődik jogi útra az ügy.

Jogász véleményét kértük, mi a teendő, ha valaki rádöbben: kimaradt az örökségből. „A 10-es törvény egy évet adott a visszaszolgáltatási igény bejelentésére. 2001. február 14. és 2002. február 14. között, ha nem is minden igazoló aktát, de bár a kérést be kellett kellett adni. Aki ezt elmulasztotta, békés úton próbálhat kiegyezni az örököstársakkal, vagy polgári pert indíthat. Azokat kell perbe hívja, akik a részét a feltételezése szerint jogtalanul használják. Visszakaphatja, ha igazolni tudja jogosságát, mellette dönt az igazságszolgáltatás” – tájékoztatott Nagy István, Gyergyószentmiklós jegyzője.

Lassus Ilona hétéves volt, amikor utoljára Erdélyben járt, a kastélyt nem ismeri, de Böjte Csabát igen, s tudja, az ő kezében jó helyen volna az ingatlan. Tisztában van azzal, hogy jogos örökségét csak bírósági úton kérheti, abban viszont nem biztos, akar-e pereskedni. Az igazságtalanság zavarja, és azt is tudja, „Szárhegyért érdemes erkölcsileg verekedni.” Várja a választ a polgármestertől, az még elbillentheti a mérleg nyelvét. Jelen pillanatban egy dologról hozott szilárd döntést: „ha találkozom a Berczelyekkel, nem fogok velük kezet.”