A Gyulafehérvári Caritas kilencedik alkalommal szervezi meg önkéntes-táborát. Ennek során közel 120 személy végez közösségi munkát egy erdélyi településen. Az önkormányzatok pályázat útján nyerhetik el a táborszervezés jogát – áll a szervezet által kiadott közleményben.
2012. március 02., 14:592012. március 02., 14:59
2012. április 25., 14:112012. április 25., 14:11
Az idei nyári önkéntes-tábort egy olyan faluban, községben, kisvárosban szeretnék megszervezni, amely nyitott egy 120 fős csoport vendégül látására, ugyanakkor örömmel fogadja a táborlakók munkáját. Mint a közleményből kiderül, a Caritas egy héten keresztül végzett kétkezi és közösségépítő munkával ajándékozná meg a tábort befogadó települést. Ilyen lehet például vakációs programok szervezése; beteg, idős emberek otthoni látogatása és segítése; kétkezi munka végzése a helyi igényekhez igazodva. A július 9-15. közötti időszakra tervezett tábor szervezési jogát pályázat keretében nyerhetik el a települések, leadási határidő március 19. További információk itt olvashatóak.
A szervezet első alkalommal tavaly szervezte ebben az újszerű formában önkéntes táborát, melynek Gyergyóditró volt a házigazdája. Az egy hét során mintegy száz személy végzett közhasznú munkát a község javára.
Önkéntes tábornak keres helyszínt a Caritas
A Gyulafehérvári Caritas kilencedik alkalommal szervezi meg önkéntes táborát. Ennek során közel 120 személy végez közösségi munkát egy erdélyi településen. Az önkormányzatok pályázat útján nyerhetik el a táborszervezés jogát – áll a szervezet által kiadott közleményben.
Az idei nyári önkéntes tábort egy olyan faluban, községben, kisvárosban szeretnék megszervezni, amely nyitott egy 120 fős csoport vendégül látására és ugyanakkor örömmel fogadja a táborlakók munkáját. Mint a közleményből kiderül, a Caritas egy héten keresztül végzett kétkezi és közösségépítő munkával ajándékozná meg a tábort befogadó települést. Ilyen lehet például vakációs programok szervezése; beteg, idős emberek otthoni látogatása és segítése; kétkezi munka végzése a helyi igényekhez igazodva. A július 9-15 közötti időszakra tervezett tábor szervezési jogát pályázat keretében nyerhetik el a települések, leadási határidő március 19. További információk a www.caritas-ab.ro/workcamp honlapon olvashatóak.
A szervezet első alkalommal tavaly szervezte ebben az újszerű formában önkéntes táborát, melynek Gyergyóditró volt a házigazdája. Az egy hét során mintegy száz személy végzett közhasznú munkát a község javára.
Rédai Botond
Képalá:
A helyi közösség érdekében dolgoznának a táborban résztvevő önkéntesek
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.
A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.
Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.
Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.
Megalakította a Polgári Kört az EMSZ-en belül a székelyföldi tagság egy része, amely régóta konfliktusos viszonyban van az országos vezetéssel. A kezdeményezők szerint az új platform célja a nemzeti oldal megújítása és a közösségi érdekek képviselete.
Két hónapos nőstény vaddisznót találtak a rendőrök egy 43 éves Kovászna megyei férfi otthonában kedden, orvvadászat gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A helyszínen nagy mennyiségű szemét égetésének nyomait is felfedezték, ez szintén büntetendő.
Huszadik alkalommal gyűlnek össze a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek Kézdiszentlélek búcsújáró hegyén, a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
szóljon hozzá!