Az élet folytonosságának ünnepe

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bár az idő hűvösre fordult és az eső is többször szemerkélt, sokan vettek részt pénteken a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium öt osztálynyi végzősének ballagásán.

R. Kiss Edit

2014. május 30., 16:022014. május 30., 16:02

2014. május 30., 19:512014. május 30., 19:51

A ballagókat és az őket ünneplőket köszöntő Juhász-András Réka igazgatóhelyettes felidézte, különleges év telt el az iskola életében, több nagyszabású rendezvényt bonyolítottak le. Ugyanakkor veszteség is érte az iskolaközösséget, utolsó útjára kísérték Laczkó József matematika szakos tanárt, akiről a ballagáson egy perces néma csenddel emlékeztek meg.

„Tiszteljetek és szeressetek minden embert\"

Ballagási ünnepi beszédében Varga László, a gimnázium igazgatója azt mondta, a ballagás az élet folytonosságának ünnepe, egy új felnőtt nemzedék jelentkezésének gyönyörű pillanata. Az igazgató arra buzdította a ballagókat, hogy tiszteljenek és szeressenek mindent embert, elsősorban azokat, akikkel évszázadok óta együtt élünk. Kifejtette, a nemrég lezajlott európai választások egyes nyugati országokban baljós eredményeket hoztak és nem szabad elfeledni, hogy korábban hová vezetett és hová vezethet ismét a gyűlölet, a nacionalizmus, a türelmetlenség, a közügyektől való elfordulás, a beletörődés.

Varga László azt mondta, hiszi és reméli, hogy a ballagók az iskola névadójának, Márton Áron püspöknek azon tanítását választják majd erkölcsi iránytűnek és követendő példának, mely szerint az igazi hívő a felebarátját úgy szereti, akár a testvérét, még akkor is, ha más nyelven beszél.

A tápláló tűzhely

Ti vagytok a 102-ik nemzedék, amely elballag ezen patinás intézmény falai közül – mutatott rá ünnepi beszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Elmesélte, egy helytörténeti kiállításon tapasztalta, hogy a bemutatott életterekben nincs kályha, márpedig – mint kifejtette – tűzhely nélkül nincs család, nincs ami köré gyűlni, nincs amiből a szó alapvető és átvitt értelmében melegséget kapni, táplálkozni. Saját generációja és a ballagók is szerencsések, hisz nemcsak a családjukban volt ilyen tűzhely, hanem az iskola is akként működött – mondta a polgármester. Hozzátette, ez a tűzhely feljogosítja arra, hogy higgye, a fiatalok álmai, tervei valóra fognak válni, akkor is, ha ma néhány ezek közül talán túl merésznek tűnik.

Az ünnepségen a tizenegyedikesek elköszönése után a végzős osztályok egy-egy képviselő révén mind megfogalmazták búcsúüzenetüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
Hirdetés
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
2026. augusztus 04., kedd

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum

A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.

Gaál András életművét mutatja be a Csíki Székely Múzeum
Hirdetés
2026. augusztus 03., hétfő

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál

Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Sávelválasztónak ütközött egy autó Csíkszereda kijáratánál
2026. augusztus 03., hétfő

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota

Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.

Kutatók: csak egy módon javítható a Szent Anna-tó állapota
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván
2026. augusztus 03., hétfő

Leégett egy vendéglátóegység Madéfalván

Hirdetés