Zelenszkij: nem készültem beszédet mondani a román parlamentben

Zelenszkij: nem készültem beszédet mondani a román parlamentben

Fotó: Presidency.ro

A Klaus Iohannis államfővel közös bukaresti sajtótájékoztatóján Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy nem készült beszédet mondani kedden a román parlamentben, de következő alkalommal majd megteszi.

Székelyhon

2023. október 10., 17:082023. október 10., 17:08

Ezt megelőzően az újságírók azt kérdezték Klaus Iohannistól, hogy miért mondta le az ukrán elnök a román parlamentben tervezett beszédét.

Idézet
Miért nem engem kérdeznek az engem érintő témáról Iohannis elnök helyett? Feltehetik nekem a kérdést”

– szólt közbe Zelenszkij angolul. Leszögezte, programjában nem is szerepelt a román parlament plénuma előtti felszólalás – számol be az Agerpres.

Galéria

Fotó: Presidency

„Úgy gondolom, tapasztalták, hogy egyetlen országban sem okoz gondot számomra beszédet tartani. Azért jöttem, hogy meglátogassam a romániai embereket, hogy kifejezzem hálámat, és stratégiai tárgyalásokat folytassak Iohannis elnök úrral.

Idézet
A programomban szerepel egy találkozó a miniszterelnökkel és a parlament két házának elnökével, valamint parlamenti képviselőkkel is, de nem készültem beszéddel”

– nyomatékosította az ukrán elnök. Hozzáfűzte: következő alkalommal beszédet fog mondani a román parlamentben is.

Galéria

Fotó: Presidency

A képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága kedden lefújta a parlament két házának 17 órára tervezett együttes ülését, amelyen az ukrán elnöknek az eredeti program szerint beszédet kellett volna mondania.

3 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 06., szombat

Miért nem látja azt az agyunk, ami zavar bennünket? – magyar kutatók megfejtették

Magyar kutatók megfejtették, hogy miért nem látja azt az agyunk, ami zavar bennünket. Erről amerikai kollégáikkal közösen írtak a Nature Communications nevű tudományos folyóiratban – tájékoztatta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-t.

Miért nem látja azt az agyunk, ami zavar bennünket? – magyar kutatók megfejtették
2024. július 05., péntek

Nincs megállás: továbbra is egyre drágábbak a lakások Romániában

A lakásárak az euróövezetben 0,4 százalékkal csökkentek, az EU-ban pedig 1,3 százalékkal emelkedtek 2024 első negyedévében 2023 azonos időszakához képest. Romániában az uniós átlagot jóval meghaladó mértékű a drágulás.

Nincs megállás: továbbra is egyre drágábbak a lakások Romániában
2024. július 05., péntek

Orbán Viktor a békéről tárgyal az orosz elnökkel Moszkvában

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor a békéről tárgyal az orosz elnökkel Moszkvában
2024. július 05., péntek

Vlagyimir Putyinnal találkozik Orbán Viktor Moszkvában

Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

Vlagyimir Putyinnal találkozik Orbán Viktor Moszkvában
2024. július 05., péntek

Nem siette el, csak most kérvényezte a román állampolgárságot Temesvár polgármestere

Kérvényezte a román állampolgárságot Dominic Fritz, Temesvár Németországban született, romániai felmenőkkel nem rendelkező polgármestere – jelentette be Facebook-oldalán a politikus.

Nem siette el, csak most kérvényezte a román állampolgárságot Temesvár polgármestere
2024. július 03., szerda

Rossz hírt közölt a brassói reptér utasaival a Fly Lili légitársaság

Július közepéig törölte a Brassói Nemzetközi Repülőtérről induló járatait a Fly Lili légitársaság. Bejelentésüket azzal indokolták, hogy a légiközlekedési ágazatot sújtó munkaerőhiány miatt nem tudták még megszerezni a légi üzemeltetői engedélyt (AOC).

Rossz hírt közölt a brassói reptér utasaival a Fly Lili légitársaság
2024. július 03., szerda

Fákat kell kivágni az autópálya-építéshez: lezárják a forgalmat napközben az Olt völgyén

Hétfőtől (július 8.) augusztus elejéig lezárják napközben a forgalmat az Olt völgyén a Nagyszeben-Piteşti autópályaszakaszon végzett munkálatok miatt – jelentette be szerdán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

Fákat kell kivágni az autópálya-építéshez: lezárják a forgalmat napközben az Olt völgyén
2024. július 03., szerda

Felmérés: a többség pártfüggetlen elnököt akar

A választópolgárok többsége szerint az ország következő elnöke a pártoktól független politikai vezető kellene legyen – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb, szerdán ismertetett felméréséből.

Felmérés: a többség pártfüggetlen elnököt akar
2024. július 02., kedd

Orbán Viktor határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Zelenszkijtől

Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől.

Orbán Viktor határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Zelenszkijtől
2024. július 02., kedd

Képeken mutatjuk a történelmi Zelenszkij–Orbán találkozót

Kijevbe érkezett kedd reggel Orbán Viktor, az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke, ahol Volodimir Zelenszkijjel, Ukrajna elnökével folytat tárgyalásokat. Képeken mutatjuk a találkozót.

Képeken mutatjuk a történelmi Zelenszkij–Orbán találkozót
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!