
Fotó: Kristó Róbert
Negyven magyar és román gazdálkodó vehet részt abban az uniós támogatású programban, amely az agrárképzés szélesítését tűzte ki célul Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyékben – jelentették be a projektet megnyitó keddi sajtótájékoztatón a Nyíregyházi Főiskolán.
2011. július 12., 16:482011. július 12., 16:48
2011. július 12., 18:222011. július 12., 18:22
A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázati kiírásán csaknem 100 ezer eurót nyert el a főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Kara a képzések elindítására – közölte Sikolya László dékán. A program összesen nyolc modulból fog állni, az őszre elkészülő tananyag tematikája pedig az agrárium szinte valamennyi területét felöleli, a 20-20 magyar és román gazda növénytermesztési, kertészeti, állattenyésztési, valamint gépészeti ismereteket sajátíthat el.
A főiskola vezetésével zajló ingyenes, egy évig tartó képzés elsősorban az ökogazdálkodásra helyezi a hangsúlyt, emellett a tananyagban egyaránt helyet kap – az intézmény egyik kutatási területének számító – energianövények termesztésének és hasznosításának témaköre – tette hozzá Sikolya László.
A magyarországi képzésnek a Nyíregyházi Főiskola, míg a határon túlinak a programban partnerként részt vevő nagykárolyi Simion Barnutiu Műszaki és Mezőgazdasági Szakiskola ad otthont. A negyven gazdálkodó számára magyar és román nyelven tartják meg az összesen 800 órás elméleti és gyakorlati oktatást.
A dékán hozzátette: a kétnyelvű tananyag mellett szakmai prezentációk és külön weboldalak segítik a tanulást. A gazdák a tervek szerint a 2012 májusában megtartandó záróvizsgák után vehetik kezükbe az OKJ-s képesítést adó okleveleket.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!