
Fotó: Bartos Lóránt
Túl kell lépni a nemzeti és etnikai közösségek jogainak kizárólag belügyként való kezelésén – hangsúlyozta Tőkés László EP-alelnök azon a konferencián, amelyet a héten Gál Kinga EP-képviselő és az EU soros magyar elnöksége rendezett az Alapjogi Ügynökség részvételével Brüsszelben, az Európa Parlament épületében.
2011. június 28., 17:502011. június 28., 17:50
2011. július 08., 13:422011. július 08., 13:42
Az erdélyi képviselő felszólalásában rámutatott: az emberi − és kisebbségi − jogok unión belüli érvényesítésének és betartatásának kezdettől fogva komoly akadályát képezi a helsinki alapelvek közötti azon ellentmondás, mely „az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának” (7. alapelv), másfelől pedig „a belügyekbe való be nem avatkozásnak” (6. alapelv) a követelményei között áll fenn. Tőkés László szerint, így azokban az esetekben, amikor valamely tagállamban sértik meg az emberi és kisebbségi jogokat, az uniónak nem áll rendelkezésére megfelelő eszköz ennek számonkérésére. Gondot jelent, hogy az európai jog ilyenkor az egész kérdéskört a nemzeti kompetencia körébe utalja.
Tőkés László megítélése szerint a Lisszaboni Szerződés jó kiindulópontként szolgál arra, hogy hosszabb távon egy kötelező jogi erővel bíró, hatékony uniós kisebbségvédelmi rendszert alakítsanak ki, mely az őshonos nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek pusztulását képes lesz feltartóztatni. Ezáltal megőrizhető a kontinens kulturális sokszínűsége, és az Európa-szerte eluralkodott asszimilációs tendenciákkal szemben érvényre lehet juttatni a sajátos értékek és identitások megőrzésének és integrációjának az alternatíváját. Ehhez viszont az unió kisebbségpolitikájában és kisebbségvédelmi joggyakorlatában valóságos paradigmaváltás szükséges, melynek részeként többek között a „be nem avatkozás” dogmatikus elvének a feloldásával le kell mondani arról a jogkorlátozó megkötésről és gyakorlatról, mely a kisebbségi kérdés rendezését az egyes tagországok kizárólagos belügyének tekinti, valamint ki kell küszöbölni az unión kívüli és belüli viszonylatban alkalmazott kettős mércét – szorgalmazta Tőkés László. Mindehhez egységes uniós kisebbségvédelmi jogrendszer bevezetése szükséges – tette hozzá az EP alelnöke.
A Lisszaboni Szerződés utáni időszak nemzeti és nyelvi kisebbségeinek védelmét témaként körüljáró konferenciára a nemzetközi és az európai jog rangos szakértői kaptak meghívást. Kiemelt előadói között Martonyi János magyar külügyminisztert, Morten Kjaerum, az Alapjogi Ügynökség igazgatóját, Stefan Oeter, az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvi Chartája szakértői bizottságának elnökét, Herbert Dorfmann dél-tiroli EP képviselőt, Bauer Edit felvidéki EP-képviselőt és Korhecz Tamás, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács elnökét említhetjük.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!