Több mint 23 000 betöltetlen állás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint a harmadik negyedévben a betöltetlen állások száma 23 300 volt, ez 900-zal kevesebb az előző negyedévhez képest, és 11 600-nal kevesebb a 2009. július–augusztus között bejegyzett állások számához képest. A legtöbb állást a feldolgozóiparban kínálják.

Szőcs Lóránt

2010. november 30., 14:442010. november 30., 14:44

2010. december 07., 13:562010. december 07., 13:56

Az üres állásoknak több mint egyharmada (8500) a feldolgozóiparban található. 10%-nál valamivel több munkahely áll rendelkezésre a közigazgatásban (2700), valamint az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben (2400). A legkevesebb állást a lakberendezési ügyletek terén kínálják (30) – áll az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adataiban.

Az elemzett időszakban az üres állások legnagyobb arányát a pénzügyi közvetítő- és biztosítótevékenységek terén jegyezték (1,08%). Ezzel szemben a legkisebb arányban a vendéglátóegységeknél (0,07%) és a kitermelőiparban (0,08%) kínáltak munkahelyeket.

Az előző negyedévhez képest az üres állások arányának legjelentősebb csökkenését a közigazgatás és alapszolgáltatások (–0,47%), valamint az építkezés (–0,29%) terén jegyezték. Az ellenkező oldalon enyhe növekedést jegyeztek a szakmai, tudományos és technikai tevékenységek (0,52%), valamint a pénzügyi közvetítés és biztosítás terén (0,46%).

2009 harmadik negyedévéhez képest a legjelentősebb csökkenést az üres munkahelyek számában az egészségügyben és szociális ellátórendszerben (–2,53%) jegyezték. Enyhe növekedés következett be bizonyos gazdasági tevékenységek terén, ezek közül legszámottevőbb a kulturális és szórakoztató előadások (0,18%), valamint a vízhálózatot érintő tevékenységek (0,15%) terén megüresedett állások aránya.

A két elemzett időszakhoz képest az üres állások aránya legszámottevőbben az egészségügy és szociális ellátórendszer terén csökkent: 7800 munkahellyel, amely az egy év alatt megfogyatkozott üres állások számának több mint kétharmada (67,5%), ugyanakkor 800 állással kevesebb az előző negyedévhez képest. A feldolgozóiparban jegyezték a legnagyobb munkaerőigényt: 1200 a második negyedévhez, 700 a tavalyi harmadik negyedévhez képest.

2010 harmadik negyedévében a legkeresettebbek az autószerelők (0,98%, vagyis 5400 állás), az értelmiségi és a tudományok terén dolgozó szakemberek (0,75%, vagyis 5300 állás).

A legkevésbé a jogi végrehajtó testületi, a közigazgatási vezetői, valamint a gazdasági-szociális és politikai egységek vezetői tisztségeire kínáltak állásokat (0,30%, vagyis 800 állás), illetve a mezőgazdászok, a szakképzett mezőgazdász, erdész és halász-szakterületeire (0,34%, vagyis 80 állást).

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.

Drón zuhant le Tulcea megyében
Drón zuhant le Tulcea megyében
2026. augusztus 14., péntek

Drón zuhant le Tulcea megyében

2026. augusztus 14., péntek

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval

Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.

Bíróságra megy annak a gyermeknek a családja, akit egy feltételezett dróndarab talált fejbe – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt

A rendőrség csütörtök este őrizetbe vette azt a sofőrt, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el, akik közül ketten életüket vesztették, a harmadik pedig súlyosan megsérült – jelentette be pénteken a rendőrségi szóvivő.

Brassói gázolás: olyan dolgokat tárt fel az egészségügyi vizsgálat, hogy őrizetbe vették a gázoló sofőrt
2026. augusztus 14., péntek

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre

A hőmérséklet Románia legnagyobb részén a következő négy hétben, szeptember közepéig az ebben az időszakban megszokottnál magasabb lesz, a legnagyobb eltérések nyugaton és a középső országrészen várhatók.

Így fordulunk rá az iskolakezdésre: időjárás a következő négy hétre
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Két embert találtak holtan a hegyen
Két embert találtak holtan a hegyen
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Hirdetés